Baróton folytatódik a Kibeszélő Vincze Loránttal
Baróton folytatódik ezen a héten a Kibeszélő. A Vincze Loránt, az RMDSZ EP-képviselője által indított rendezvénysorozat célja nyíltan beszélni az Európai Unióról.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Baróton folytatódik ezen a héten a Kibeszélő. A Vincze Loránt, az RMDSZ EP-képviselője által indított rendezvénysorozat célja nyíltan beszélni az Európai Unióról.
Háromszékre érkezett a Kibeszélő – Szólj bele az EU-ba! című rendezvénysorozat, melyet Vincze Loránt európai parlamenti képviselő indított.
Kisebbségvédelemről, szélsőségekről, agrárpolitikáról is szó esett a csütörtök esti kibeszélőn, amelyen Vincze Loránt európai parlamenti képviselőhöz intézhetett kérdéseket a sepsiszen...
Háromszéken folytatódik Vincze Loránt kibeszélő rendezvénysorozata, amely célja megvitatni az Európai Unióval kapcsolatos felvetéseket, kérdéseket és véleményeket.
Az Európai Parlament Petíciós Bizottsága (PETI) elfogadta november 29-én azokat az ajánlásokat, amelyeket a medvével kapcsolatos májusi erdélyi tényfeltáró látogatása során szerzett ta...
„Már nemcsak egy véleménykülönségről van szó, hanem országos problémáról, mely mindenkit érint, a városlakókat is belértve” - foglalta össze Sárkány Árpád, miért volt szükség arra, hog...
Romániában tartózkodik hétfőtől csütörtökig az Európai Parlament petíciós bizottságának küldöttsége, hogy a medvetámadásokról és az illegális fakitermelésekről tájékozódjon – közölte V...
Áttörést sikerült elérni a medveügyben az Európai Unióban - adta hírül pénteken Vincze Loránt EP-képviselő sajtóirodája. Az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén határozatot fog...
A schengeni csatlakozás kilátásairól, az Európai Néppárt energiaárakkal, környezetvédelemmel és mezőgazdasággal kapcsolatos álláspontjáról kérdeztük az RMDSZ európai parlamenti képviselőjét.
Újraválasztották Vincze Lorántot az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) élére szombaton, a kisebbségi ernyőszervezet berlini közgyűlésén - tudatta az MTI-hez eljuttatott közle...
Románia schengeni csatlakozásának halogatása beszédes példa az európai kettős mércére – hívta fel a figyelmet több alkalommal is Vincze Loránt, Európai Parlamenti képviselő, a FUEN eln...
Székelyföldön is nagyok sok indulat, szembenálló vélemény uralja a közvéleményt az orosz–ukrán háború kapcsán. Vincze Loránt európai parlamenti képviselőt, az Európai Nemzetiségek Föde...
Az ukrajnai háború elől menekülő, kísérő nélküli kiskorúakat el kell osztani az uniós tagállamok között - jelentette ki Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztos Strasbourgban, a...
Ukrán tolmácsok alkalmazásához kért anyagi támogatást az Európai Parlamenttől Vincze Loránt EP-képviselő, miután esetenként súlyos következményekkel járó kommunikációs nehézségeket tap...
Az Európai Uniónak új esélye nyílik arra, hogy foglalkozzon az európai őshonos kisebbségek védelmével, jogszabályokkal védje a kisebbségi nyelveket és kulturális hagyatékokat - jelente...
Oroszországon a világ szeme, a hétköznapi közbeszédből is majdhogynem kiszorította a koronavírust az orosz–ukrán konfliktus, sokan aggódva gondolnak arra, hogy mi várható? A helyzet na...
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke méltatlannak, diszkriminatívnak és cinikusnak tartja, hogy az Európai Bizottság (EB) igent mond az állatok jogaira, de megtaga...
Az RMDSZ európai parlamenti képviselőjét, aki a múlt hét végén Háromszékre látogatott, a nemrég az Európai Bizottság (EB) által az asztalról lesepert kisebbségi kezdeményezésről (Minor...
A medvekérdés megoldásához Romániában életbe kell léptetni a vadgazdálkodási stratégiát - jelentette ki Vincze Lóránd.
2021. január 14-én az Európai Bizottság úgy döntött, hogy a Minority SafePack kezdeményezés alapján nem indít jogalkotást a nemzeti kisebbségek védelmében - közölte pénteken Vincze Lór...
Pozitív volt a Minority SafePack fogadtatása az Európai Parlament nyilvános meghallgatásán - jelentette ki csütörtökön Brüsszelben Vincze Lóránt, tájékoztat az RMDSZ közleménye.
Négynapos maratoni csúcsértekezleten megegyeztek az európai ország- és kormányfők a 2021–2027-es költségvetés és újjáépítési alap keretszámairól.
„Ez egy májusra tervezett sajtóértekezlet, amikor arra kértük Vincze Lóránt képviselőt, számoljon be első egyéves tevékenységéről az Európai Parlamentben” – nyitotta meg a tegnapi sajt...
Pozitívan fogadta az Európai Bizottság a nyolc éve elindított Minority SafePack európai kisebbségvédelmi kezdeményezés alapján kidolgozott javaslatokat - közölte Vincze Loránt.
Vincze Lorántot, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjét választották az Európai Parlament (EP) Kisebbségi Munkacsoportjának társelnökévé - tájékoztat a szövetség csütörtöki közleménye.
Az EP-ben rendkívül intenzív munka zajlik, és ebben a mandátumban a korábbiaknál sokkal inkább politikai összetűzések helyszíne a parlament, ennek megfelelően kell jelen lenni és a kül...
Fel kell tárni a harminc évvel ezelőtti véres események kapcsán az igazságot, bátran szembe kell nézni a múlttal, sürgették az RMDSZ EP-képviselői Strasbourgban a romániai forradalom 3...
Szorosabbra fűzik a kapcsolatot a székelyföldi és dél-tiroli mezőgazdasági és turisztikai szakemberek. Hargita és Kovászna megye küldöttsége tartalmas és eredményes látogatáson vett ré...
Ahhoz, hogy egy Európai Parlamenti képviselője legyen legalább 5%-ot, kettőhöz 7%-ot, háromhoz legalább 9%-ot kell megszereznie az RMDSZ-nek a hétvégi választásokon – derült ki abból a...
A kézdivásárhelyi Profi rádió vendége lesz ma 16 órától Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltje, a FUEN elnöke, aki a Háromszéki Megyei Küldöttek Tanácsának ülésér...
„Amikor közösségi vezetőink anyanyelvhasználatunkról, szimbólumaink használatáról döntenek, akkor nem öncélú döntést hoznak, hanem a közösség igényét juttatják kifejezésre" - mutatott ...
Együttműködési megállapodást kötött tegnap Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében Vincze Lóránt FUEN-elnök, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltje é...
Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, Mezei János megegyezést írt alá szerdán Vincze Loránttal, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti képviselőjelöltj...
Az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szombati nagyváradi ülésén megerősítette a szövetség európai parlamenti jelöltlistájának az első öt helyére je...
Az újabb mandátumra pályázó Winkler Gyula európai parlamenti képviselőt, és Vincze Lorántot, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnökét sorolta befutónak számító helyre az...
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) öt politikusa nyújtotta be a pénteki határidőig a szükséges dokumentumokat azért, hogy befutóhelyre kerüljön a szövetség európai parlament...