FRISSÍTVE: Johannis részt fog venni a kormányüléseken; Dăncilă üdvözli a döntést
Az elnök szerint "nagyon súlyos hiba lenne Románia részéről", ha a kormány amnesztiáról és közkegyelemről szóló rendeletet fogadna el.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az elnök szerint "nagyon súlyos hiba lenne Románia részéről", ha a kormány amnesztiáról és közkegyelemről szóló rendeletet fogadna el.
A kormányfő azt kérte a szociáldemokratáktól, hogy legyenek aktívak és építsenek le minden hazugságot. Szerinte a PSD ostrom alá került, de ő nem adja fel.
Hétfőn olvassák fel és csütörtökön szavaznak a parlamentben az ellenzéki pártok által kezdeményezett "Elég volt! A Dragnea-Dăncilă-kormány Románia szégyene!" címet viselő bizalmatlansági indítványról.
Iktatták pénteken a parlamentben a kormány megbuktatását célzó, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Népi Mozgalom Párt (PMP) által kezdeményez...
A román gazdaság továbbra is jól teljesít, ezt egyértelműen bizonyítják a román és az európai statisztikai intézet (INS és Eurostat) adatai - jelentette ki a csütörtöki kormányülés ele...
Munkaszüneti nap lesz december 24-e és 31-e a közalkalmazottak számára - jelentette be a csütörtöki kormányülés kezdetén Viorica Dăncilă miniszterelnök.
Az RMDSZ nem támogatja a büntetőjogi törvények sürgősségi kormányrendelettel történő módosítását - jelentette ki Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.
Mennie kell a bűnöző Dragnea bábkormányának - olvasható többek között az ellenzék által megfogalmazott, 163 képviselő által aláírt bizalmatlansági indítványban.
Az Európai Unió tagállamai közötti összetartást, a megosztottság csökkentését, a régi és az új tagállamok közötti megkülönböztetés felszámolását nevezte meg a 2019 első félévében esedé...
Tízmilliárd eurós költségvetésű befektetési alapot létesít a kormány helyi fejlesztések finanszírozására - nyilatkozta Viorica Dăncilă miniszterelnök hétfőn.
A büntető törvénykönyvet és a büntetőeljárási törvénykönyvet módosító sürgősségi rendeletet fogadhat el a közeljövőben a kormány - jelentette be hétfőn Viorica Dăncilă miniszterelnök.
A választók 69 százaléka szerint le kell váltani a Viorica Dăncilă vezette bukaresti kormányt, 21 százalékuk maradását támogatja - közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség.
Menesztik tisztségéből a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezetőjét, amennyiben év végéig nem készül el az idénre beígért 100 kilométernyi autópálya.
Klaus Johannis "blokkolja Romániát", mert halogatja a döntéshozatalt bizonyos minisztercserék esetében - olvasható a Szociáldemokrata Párt (PSD) Agerpres hírügynökséghez elküldött közleményében.
Megvárja az alkotmánybíróság döntését, és annak megfelelően fog eljárni a szállításügyi és regionális fejlesztési miniszter kinevezése ügyében - mondta pénteken Klaus Johannis államfő.
Pénteki ülésén fogadja el a kormány azt a határozattervezetet, amellyel 2019. január 1-jétől a jelenlegi 1900 lejről 2080 lejre, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők esetében pedig 23...
Panaszt emelt a kormány az alkotmánybíróságnál Klaus Johannis ellen, amiért az államfő halogatja a döntést a koalíció által javasolt új szállításügyi, illetve regionális fejlesztési mi...
Csak a képzettségi szintet veszi majd tekintetbe a kormány a differenciált minimálbér megállapításakor, a munkaviszony régiségét nem - jelentette ki csütörtökön a miniszterelnök.
Az alkotmánybírósághoz fordul a kormány, mivel Klaus Johannis államfő azt mondta csütörtöki telefonbeszélgetésük során, hogy jövő hétig nem hoz döntést az új miniszterek kinevezésével kapcsolatban.
Klaus Johannis államfő nyíltan Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) házelnök leváltására és a Dăncilă-kormány elleni bizalmatlansági indítvány megszavazására bíztatta szerdán a parlamenti ellenzéket.
Megerősítette Viorica Dăncilă miniszterelnök, hogy a kormány az alkotmánybírósághoz fordul, amennyiben Klaus Johannis államfő továbbra sem nevezi ki a koalíció által javasolt új fejles...
Van fedezet a 2019-es állami költségvetésben a közalkalmazotti bérekre és a nyugdíjakra - nyilatkozta kedd este a román miniszterelnök.
Hivatalos látogatást tesz Viorica Dăncilă kormányfő kedden és szerdán Brüsszelben.
Összeesküvés-elméletnek nevezte hétfőn Corina Crețu regionális politikáért felelős román uniós biztos Darius Vâlcovnak, a román kormányfő gazdasági tanácsosának előző esti vádjait.
Nagyra tervezték, de a közhangulatban vékonyan lecsapódó, a száz év magasztosságát nélkülöző ünneplésen van túl Románia.
Románia nemzeti ünnepe alkalmából reményét fejezte ki Viorica Dăncilă miniszterelnök, hogy a román társadalomnak továbbra is lesz elegendő erőforrása az egyetértéshez, egyensúlyhoz és ...
Cáfolta Viorica Dăncilă miniszterelnök, hogy amnesztiáról és közkegyelemről szóló jogszabálytervezeten dolgozna a kormány.
Megállapodott a kormány a tanügyi szakszervezeti szövetségekkel abban, hogy 2020 szeptember elsejére előrehozzák a pedagógusok eredetileg 2022-re beütemezett fizetésemelését.
Ünnepi ülést tart a kormány Gyulafehérváron az egyedülés centenáriumának tiszteletére.
Békére és egységre szólított fel Viorica Dăncilă miniszterelnök szerdán a parlament ünnepi ülésén mondott beszédében.
Klaus Johannis államfő részvételével ünnepi ülést tart szerdán a parlament az egyesülés centenáriuma tiszteletére.
Túl fontos a december elsejei nemzeti ünnep, a Nagy Egyesülés centenáriuma ahhoz, hogy erre a napra tüntetéseket szervezzenek - vélekedett hétfőn Viorica Dăncilă miniszterelnök.
Felhívást intézett Viorica Dăncilă kormányfő pénteken Klaus Johannis államelnökhöz, kérve, hogy alkotmányos hatáskörével összhangban változtasson hozzáállásán, ami a kormány új tagjain...
A Szociáldemokrata Párt (PSD) Lia Olguţa Vasilescut javasolja a regionális fejlesztési és közigazgatási, Mircea Drăghici-ot pedig a szállításügyi minisztérium élére.
Klaus Johannis államfő előtt kedden letették a hivatali esküt a Dăncilă-kabinet új miniszterei.
Egy pillanatig sem vált kérdésessé Románia európai uniós tagsága, de a bukaresti kormány elutasítja, hogy az Európai Bizottság (EB) olyasmit írjon elő számára, amit egyetlen tagállam s...
"Románia bebizonyította, hogy az Európai Unió lojális és korrekt partnere" - nyilatkozta a csütörtöki kormányülés elején Viorica Dăncilă kormányfő.
"Mélységesen igazságtalan és politikai jellegű" az Európai Parlament határozata a romániai jogállamiságról - jelentette ki kedden késő este Viorica Dăncilă miniszterelnök.
A miniszterelnök "igazságtalannak" tartja az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) keretében kedden ismertetett jelentést.
Felhívást intézett kedden Viorica Dăncilă miniszterelnök a politikai pártok képviselőihez és Klaus Johannis államfőhöz.
A Dragnea-Dăncilă-kormány a demokrácia egy balesete, a kabinet leváltása politikai szükségszerűség - mondta hétfőn Klaus Johannis államfő.
Körülbelül negyven százalékkal növeli a kormány annak az élelmiszercsomagnak az értékét, amelyet a Meleg ételt az iskolákba program keretében kapnak a tanulók.