Nem volt nehéz rájönnünk, mire is megy az erdőirtás kegyetlen játéka itt, Erdélyben. És azonnal szigorítom belé az ország tálalójába: pénzre megy a játék. És ezt egyként megérzi minden halandó ebben az országban.
Erdélyt – ha valaki számára kell magyarázni – jellemzik az erdőrengetegek. Nem egyszer hoztak törvényt a táj, a medve, a látvány védelmére. És most itt van ismét a kátrányos törvény, hogy „kevesebbet vagy akár semmit” nem rónak ki az erdő lepusztítására. Nem bűn az, komám! Magyarán: nem bűn, ha rendszeresen vagy alkalmilag kivágják a fát, a fákat Máramarosban vagy Erdővidéken! Nem bűn a pusztítás!
Bocsássa meg a Fennvaló, hogy Erdővidéken állok meg egy percre az immár büntetlen bűncselekedetek okán. Erdővidék csupasz. Szép, tiszta dűlők, legelők. De hol vannak az erdők? Jön szembe velünk Üdő Márton meg Kriza János évszázadokból, és látja, aminek pusztulását és pusztítását ez a mai törvény megengedi. Nem bűn az erdők kinyírása! Kinek hasznos? Kinek jó? Kinek pénz a házhoz?
Annak megmondhatója mindenki, aki ebben a nem is turisztikai, inkább lét- s meglétkörnyezetben élne még. És nem bűn mától a pusztítás! Alig büntetik. Csak – példaképpen – tessék fölnézni Sepsiszentgyörgy városunk nyugati oldalára! Az is fájdalmas lehet, ha belegondol az erdőgazdász, mi maradt és mennyi a rettenetes erdőtarolás nyomán!
Az erdőgazdász maga az erdőt megtartani akaró nép lehetne jogilag. Tenyerén tartotta és tenyerén marasztalná azt az erdőt, amelyet igenis meg kell mutatnia a gyermekeinek. Mert kegyetlen tud lenni az erdőgazda, ha a nincset, a nem voltat adja át Máramarosban, és itt né, Bágyban, Homoródalmáson.
Demokrácia államformában élünk. Akkor viszont az alkalmi, a percnyi haszon ellen kiálthatunk a holnapi kincsünk, az erdőrengetegek érdekében. És ez országos érdek. Háztájilag – maga a létünk. Örök ükapánk, Benedek Elek mondotta, ültessünk fát, mert ha gyümölcsöt nem, legalább árnyékot ád!
És ez a rettenetes törvény vet árnyékot ránk.
Az erdogazdasz a legnagyobb fatolvaj ! Legtobb helyen !