A huszadik század tétje

Az évforduló alkalom volt a harminc éve elsüllyedt világ felidézésére, s miközben megjegyeztük, mélyebbre is merülhetett volna, az ember szabadjára engedhette emlékeit, megoldódtak ismét a nyelvek, s a nagy pillanat, a forró órák és napok eseményei élményeink elbeszélésében újra feléledtek. Persze tapasztaltuk, az emberek felejtenek, s azt is, mára sok minden külön magyarázatra szorul, mert azért mégis ment valamelyest a világ előre, s megváltoztak, módosultak a lakhatási, élelmezési, közéleti viszonyok, másképpen működik a hatalom, s más az ifjúság észjárása, elsőre nem mindent ért meg az akkori világból.

Mondom, az emlékezés évadát éltük, s nem volt éppen indokolt, de azért elhangzott az is, hogy sérelmek felemlegetése nem célravezető a politikában – az ún. sérelempolitikát valóban sokan kárhoztatják, nem is mindig indokolatlanul. A jogfosztást feledni mindamellett nem szabad, no de ezt mai fennállása amúgy sem engedné meg. Viszont a másik fél lelkiismeretének felébresztéséhez fűzött reményeinkre valóban rácáfolt az idő, megkérgesedett már az a szív, amire hatni akartunk, ráadásul egész propagandagépezet áll készen vitorláinkból kifogni a szelet.

A történelmi sérelmek fejtegetése helyett célszerűbb tehát a mai jogi korlátok létére rámutatni, azoknak az esélyegyenlőség meghiúsításában játszó szerepét feltárni.

Romániában élünk, el kell fogadni, ami ezzel jár – ezzel lép ki nem egy fiatal ma az életbe. Amit pedig „természetesnek” találnak, az a mi szemünkben máig botránykő, mert tudtuk-tudjuk, mennyire nem az. S közben jön rá az idősebb ember: hiszen éppen ez volt a 20. század második felének tétje Romániában: hogy egy nyilvánvalóan többnemzetiségű országot hogyan változtatnak erőszakkal, a kisebbségek elüldözésével vagy kiárusításával, ha kell, homogén nemzetállammá.

Ha ez máig nem sikerült, az már csak az erdélyi magyarságon múlik. Így váltunk minden emberséges és demokratikus törekvés hordozóivá.