Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A gyermek azt kérdi kiáltva: miért ide jönnek? Anyja sírva rikoltja a tornácon: azért, fiacskám, mert a medvék már tudják, hogy itt mindent szabad.
A gazda ott matat egy kis melléképület romjainál az udvaron. Menti, ami megéri, mert hát a medve összetört szinte mindent. Vigasztalnia kell az asszonyt, Margitot is, mert hát sok cserép, edény, bútor állott a medve útjában. Az istálló udvar felőli ajtókeretére akasztva egy fejsze, azt nézi arccal az udvar felé. – Ki tudtam volna nyírni, most pedig ugyanvalóst igen. Csak megnyugodna Margitka, meg a fiúcska is. Nem valék itthon hajnalban, fát vittem eladásra. Akkor jött a medve. Én ezzel a fejszével szál egyedül is nekimentem volna, neki én… A gyermeknek igaza van. Mért jönnek éppen ide?! Merthogy a tavaly is kétszer…
És azon is gondolkodik István gazda, miért tapossa el a remekül gondozott kertet is a medve. A falu kocsmájában múltkor a kérdésre, mit keresnének itt a medvék, nem akadt válasz. A sarokban egyedül ült a nyugdíjas tanító, s mintha neki kellett volna megfejtést adnia erre is, megszólalt egyszer.
– Azért nem jöttek akkoriban, mert féltek a kommunista párttitkártól.
Néma csend előzte meg a harsány kacagást. Mert ebben a faluban úgy vagyon, hogy egy-két tekintet villanása alatt megvalósul az egyetértés, aztán harsány kacagás, igenlés, új töltést jelentő jeladás a kocsmárosnak, mert arra inni kellett még eggyel.
Ma a medve a téma. Mi lenne, ha sereg kutyával, karókkal, a két hatalmas bivalybikával rontanánk agyonverni a medvét. Mi lenne? – Az, hogy járnánk a bíróságot, fizetnénk a büntetést, mert minálunk babám a medve az egyetlen nemzetközi kincsünk, védett állat.
Másnap összegyűlt a falu eleje a tanácsházban, hívatlanul, engedély nélkül, mert amit az egész falu népe egyként jónak lát és akar, ahhoz nem kell kérvény s jóváhagyás.
– Ezennel megalapítjuk a Civil Medvevédelmi Szervezetet – olvasta az írást odabenn az iskolaigazgató, akinek a múlt héten a kutyáját tépte ketté a medve. – Ez nem az én falum, nem a te falud, ez a mi falunk itt, s egyetlen kürthangra gyülekező, telefonok idéznek és intézkednek: a támadó medve forró vizet kap és száztíz hegyes karót, kutyákat be- és kitanítva a támadás irányába menni veszettül vonítva. Mert itt azért mindent még a medvének sem szabad!