Becsengettek

Nem mondok szokatlant, hogy a becsengetések is olyan meghatóak, lélekfelemelő ünnepek, akár a kicsengetések, sőt talán több bennük a mély megélés, emóció, hiszen sok minden felkerült már a korfalára.

Egy 10-20 végtelen éves osztálytalálkozón illik elmondani, hogy ,,a mai nap a legszebb nap, hogy az élet találkozási és szétválási pontok tömkelege, hogy vannak szülők és felnőttek, akikben még mindig ott dobog az örök gyermekszív. Talán szebbnek tűnik a feldíszített tábla, a kapott virágcsokor, az elhangzott vers és ének is, valahogy másképp szól, mélyebben zendül.

Jó meghallgatni a volt diákokat, az érdekes megtett utakat. Révbe jutottak.

Lehet az élet szelídebb volt egyesekkel, de mindegyik emelt fővel, becsülettel tette meg a 10-20 éves útszakaszt. Másképp látják az iskolát, tanárt, bölcsebben reagálva le a múltat. Az egyik alapszimbólum mindörökre a könyv marad, mese, tudományos, futurisztikus.

Nem tudtam, hogy Richard Burton színészt, könyvvel a kezében temették el, egy Dylan Thomas kötettel. Érdekesen sok volt a közös a sorsukban.

Illik elmondani, hogy az iskola mindig visszavár, talán az is elmondható, hogy nem mindenki számára volt a legkellemesebb hely a világon, de attól még sokan lettek sikeresek, hírességek.

Egy Goethe idézettel summáznám a nemrég átélt ünnepi pillanatokat. ,,Nekünk nem elég a kékség, nekünk az ég kell, ha van cél, vezet oda út is, felfedezzük a jelen és jövő pillanatba vetett hitet, éltető reményt és kapaszkodunk a múltban.”  Dávid  Imre tanár úrra hálával gondolok, volt egy elegáns humora, mellyel el tudott varázsolni mindent és mindenkit. Versírással is foglalkozott, 10 éve őrzöm egy számomra írt verses levelét, amelyben azt mondja, ,,szeretett és tisztelt”. Vannak felejthetetlen dolgok, emlékek, remények az életünkben. 

Simó Erzsi tanárnő