Csalódottan

A múlt héten végigjártam Gyergyót, a Gyilkos-tót, onnan át Borszékig mindent. Láttam, hogy a hegyek között a vizek felgyorsulva rohannak a völgybe. Sík területre érve, egy-egy kisebb patakkal találkozva összeölelkezve haladnak tovább, ki tudja hová, merre. Reménytelen igyekezet. Mi is így vagyunk. Visszanézünk, látjuk, hogy már nincs mit várnunk. Ha semmit nem várunk, nincs csalódottság. Szüleim úgy tanítottak, hogy az élet egy ismeretlen út, de soha ne tekintsek vissza.

Az 1989. decemberi nagy felforduláskor akkora reményekkel vártam a jövőt! Csalódott vagyok. Nem ilyen lovat, nem ilyen rendszert szerettem volna! Szándékosan nyomorítják meg és teszik életképtelenné társadalmunkat, hogy ne éljünk sokáig, ne szaporodjunk, mert nekik kell a területünk: a mi hegyekkel, vizekkel, termőföldben gazdag Kárpát-medencénk… A fél évezredes török függőség, a görög kereskedők soraiból származó fanarióta vajdák uralma idején csiszolódott, így formálódott ki a sajátos, Európában egyedi jellegű román politikai mentalitás. Az egész Balkánra, de később Romániára is jellemzővé vált a határtalan korrupció, a sok rendelet, a sok pecsét és az örökös bizalmatlanság. Erre a sajátos mentség: a hatalom és a pénz, és annak bármi áron való megszerzése.

Megdöbbenve látom szinte minden este a televízióban, hogy ránézésre értelmes, okos tanár urak is osztják az észt. Egyöntetűen sikerül nekik a magyarokat szidni, gyalázni. Számomra érthetetlen, honnan van ott a vállukon létező fejük zagyvaságában az a nagy magyarellenesség? Kisebbrendűségi érzésük lenne?!

Nem tudom, de azt látom, hogy semmit vagy nagyon ritkán teszik szóvá, hogy az ország el van adva, hogy az amcsikban bízva, őket teljesen kiszolgálva, mindent felajánlanak nekik… A nemzeti tudat vagy hazaszeretet elfelejtve, csak a pénz számít. Napról napra árulják ki az országot, teljesen leszegényítve az embereket. Vajon meddig?

Orbán Barra Gábor, Sepsiszentgyörgy