Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Élő holtak

Jó tíz évvel ezelőtt Kanadában találkoztam egy fiatalemberrel, aki szerint hagyni kell a betegeket, öregeket minél hamarabb meghalni, mert túl sokba kerülnek. Mit ad a fennvaló, súlyosan megbetegedett, az állam azonban nem hagyta meghalni, hanem a kórházban gyógyították, amíg tudták, állást kellett váltson, mert a pénzesebbre nem volt már ereje.

Előbb nem jött hinnem, hogy az Európai Központi Bank elnöke, bizonyos Christine Lagarde kijelentette, az öregek nyugdíjából táborokat kell kialakítani, ahova a szépkorúakat beteszik, és a saját pénzükből etetik. Mert túlélték az elfogadható kort. Úgy 65 – 70 évet mondott „normális” életkornak. Persze erre olyan felhördülés volt, hogy elcsendesedett az ötletével. A koronavírus járvány eljöttekor, Ursula von der Leyen, az Európa Tanács elnöke jött elő a javaslattal, hogy egy oltás megjelenéséig az időseket minél jobban el kell különíteni mindenkitől, a családjaiktól is, hogy minél kevesebb legyen a kontaktusuk. Kijelentette, hogy az ilyen elzárás nehezen fog menni, mert ez egy nyűg az öregek fején, csak hát a megmentésükről van szó. A fiatalok és a gyerekek, hamarabb kell örvendjenek a szabadságnak, a mozgáslehetőségnek.

Sajnos, öreg kontinensünk nem egy országában ugyanígy gondolkodtak. 77 ezer aláírónak kellett tiltakoznia Franciaországban a COVID-19 visszaszorítására létrehozott tudományos tanács elnöke által mondottak ellen, hogy az öregeknek nem enyhítenek semmiféle tilalmán, maradjanak ők továbbra is a szobafalak között. Emmanuel Macron elnöknek kellett közbelépnie, hogy ez az intézkedés ne lépjen életbe. Persze, azonban a „rém” tudományos tanács az időseket továbbra is másodrendű állampolgárokként kezelte. A svéd kormány ki kellett jelentse, hogy „nem tudtuk megvédeni az öregeket, és ezt illetően az egész társadalom elbukott”. Ezeket látva, de főleg von der Leyent hallgatva Nicolas Saudray, a 77 éves francia író kijelentette: „ti a védelmük címe alatt az idősekből élő halottakat akartok csinálni!”

Mifelénk is egyenesen a tévében mondják be, hogy hagyni kell az öregeket meghalni, nem a nyugdíjukat emelni. Nekem adják vissza azt a rengeteg pénzt, amit ennek az államnak fizettem, és többet nem kérek egyetlen lejt sem. Többek között azért is pengettem le nem kis summát, hogy titeket ilyen embertelenül „okosra” tanítsanak!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás