Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Nem tudok, és nem akarok könnyfakasztó szöveget összeeszkabálni az első csengettyűcsilingelésről és a tanító néni édes mosolyáról, inkább iskolai emlékeimet különválasztom, mint a jó fuszulykát a férgestől, melytől szabadulni kell, de sürgősen.
El szeretném felejteni, de sajnos nem tudom, a magyar és román irodalomórákat, ahol a tankönyvből be kellett magoljuk, miért szép egy vers vagy egy novella, jaj, volt nekünk, ha felcseréltük az érvek sorrendjét. És ha szerintem nem szép volt, hanem pocsék – mert az volt –, vagy egészen más okból tetszett, kit érdekelt a véleményem? Bárcsak egyetlen diákot sem vetnének alá efféle tortúrának!
Emlékezem a hétvégi kiruccanásokra, közös foglakozásokra. Egy osztálykiránduláson többet tanultam, mint – akkoriban – heti hat napon át a padban tespedve, unatkozva. Bármennyire gúnyolták, igaza volt Băsescunak – aki a salátáról meg a cserebogárról akar felvilágosulni, forduljon bizalommal a Google-höz –, az iskola másról kellene szóljon.
Tisztelettel emlékezem a már nyugdíjba készülő tortatanárra, aki velünk együtt izzadt és nevetett, ha mellé rúgta a tizenegyest, és a feledés sötétjébe száműzöm azt, amelyik zsebre tett kézzel, a szemével dirigált-jobbra, balra.
Áldom a tanító nénimet, mert jobban ismert minket, mint anyukánk, legkisebb örömünket-bajunkat tudta, de őszintén, egy lyukas garast nem adnék azokért a „jó szakemberekért”, akik leadták a leckét szuperszonikus sebességgel, majd kiviharoztak az osztályból, fogalmuk sem lévén arról, hogy Andriséknál három napja levágták a villanyt, Klárika pedig nem hanyagságból nem írt házit, hanem mert a rákos apukáját gondozza.
Hogy mit tanított az osztályfőnököm, arra nem emlékszem, tantárgya annyira sem érdekelt, mint a táblatörlő szivacs színe, de amikor – többnyire saját hibámból – bajba kerültem, mellém állt és oroszlánként megküzdött igazgatóval, hatósággal, még a szüleimmel is, azt tíz életben nem felejteném. A pedagógus emberarcának, nem tudósarcának nyomát hagyja diákjaiban. A paidagogos szó az Evangéliumban is előfordul, mint „Krisztushoz vezető mester”. Bárcsak így lenne…