Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fegyverbe, szoborba!

Megilletődtem, amikor Budapesten, a Fővámtértől mendegélve a Városháza felé, az egyik ház homlokzatán megláttam a bronztáblát, azon Eminescu nevét előtérben. A táblán a szöveg, hogy ebben a házban működött a Familia román (!) lap szerkesztősége, mely lap a nagy román költő több versét közölte.

Na, ez már igen! – gondoltam magamban. Ki beszél itt, ebben a gyönyörű városban fajgyűlöletről! Igaz, 1919-ben, amikor már a háborút csak a románok folytatták, kirabolva Budapestet, más városokat, a fél országot, Bandholtz amerikai tábornok ostorral, fegyverrel verte ki a Magyar Nemzeti Múzeumból a szervezetten rabló román katonákat, kergette el az épület előtt felsorakozó katonai teherautókat, nem engedvén a rablott holmi, műkincs elszállítását. A tábornok szobra ma ott áll a Szabadság téren, az amerikai nagykövetség mellett.

Eminescu emléktáblája ma is ott a ház falán. Pedig azóta száz fejben, lélekben térült-fordult az élmény, olvasván, Eminescu a magyar nyelvet kutyaugatásnak nevezte, szerinte a magyaroknak semmi joguk nincs Erdélyhez, az ősi román földhöz stb. És ezen túl, messze is! Itt áll előttem a La arme! (Fegyverbe!) című, 72 soros verse. Nem botlás ez, kérem, tudatos nemzeti program a költő részéről, fegyverbe szólítás, gyilkolásra, hiszen „Brassótól Abrudbányáig elnyomva a román” – hát fegyverbe, román testvérek!

A szelíd beszarábokat szánja Eminescu, venné őket ölbe, és emlékeztet betolakodó népekre, nevezetesen „kutya fejű magyarok, tatárok, gúnyt űznek belőlünk máig, a mi öklünk alá kerültök ti holnap, kiütjük állkapcsotokat a helyéből, és a te gyűlöletbe áztatott nyelvedet kitépjük a torkodból, te kutya, az öklünket a szádba nyomjuk, mert annyira szeretünk, te kutya, a karunk csodát tesz majd, s rabokká lesztek ti, ma dicső uralkodó gazdák.”

Tudjuk, a gyűlölet is lehet elemi erejű. Ám ebben az állapotban Eminescu gyilkolásra, népirtásra buzdítja román testvéreit, pusztításra és nem fölszabadulásra. Minap a Kovászna Megyei Könyvtárat kutattuk föl a helyi szakemberrel. Egyetlenegy Eminescu-kötetben sem találtuk meg a La arme (Fegyverbe) című versét, amelyről beszélek. Nem a beletörődés bólint bennem, hiszen a nyelvünket tépik, kultú­rán­kat ma a fegyverben álló bíráink és hóhéraink. Rég ismerem Eminescunak ezt az oldalát is. Viszont elképzelni is rettenetes számunkra, hogy Kovásznán Eminescunak és Iuliu Maniunak akarnak szobrot állítani a románok. Láttam az iratcsomót. Még csak a megyei tanácsnak kell jóváhagynia, s minden megy e vers és szándék lucskos csapásán…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás