Fogy a csapat (Torma Sándor, 1944–2022)

Immár akár egyik kézen is meg lehet számolni, hányan is maradtunk a hajdani büszke csapatból, a valamikori Megyei Tükör ifjú seregéből. Nyugodtan használhatom a sereg szót, mert ahhoz olyanok is csapódtak, akik nem a tollat használták munkaszerszámul, de jelenlétükkel, barátságukkal erősítették bennünk a hitet, hogy jó utakon járunk.

Torma Sándor, akit napokkal ezelőtt búcsúztattunk, kezdetben más, de hozzánk szorosan kötődő pályán játszott, s igazi, őszinte társunknak bizonyult volt – ez is hozzájárult ahhoz, hogy amikor átlépett a Tükörhöz, szép írásaival elnyerte nem csupán a kollégák, de az olvasók tiszteletét is. Én azért is tiszteltem, mert egyike volt azoknak a baróti diákoknak, akik a nagyon fiatal tanintézet középiskolai végzettjeként egyetemi tanulmányokra jelentkeztek, s vitték is hírét az erdővidéki iskolának. Maga is erősítette azt a meggyőződést, hogy Erdővidék nem csupán az elmúlt századokban, de a mi korunkban is valósággal ontotta a magasan képzett fiatalokat.

Én tanárként már nem találtam őt ott diákként, de számon tartottuk az egyetemi hallgatókat, végzetteket, s szerveztünk is velük találkozót az utánuk következők biztatására. Közös nyaralásunkra emlékszem szívesen, lent a tengerparton, ahol gyerekeink játékaiban gyönyörködhettünk, magunk pedig megbeszéltük a világ üyes-bajos dolgait.

A humora példátlanul erőteljes volt, tanulságos történetein nem akadt fenn senki, mert Sanyi – ahogy mindenki becézte – a konkrét tényekre alapozva adta elő gyakran élő húsba vágó véleményét. A humor, a viccelődés segítségével is. Aztán főszerkesztő-helyettes lett a Háromszéknél, az ország akkor legjobbnak tartott magyar nyelvű lapjánál, s annak gazdasági fellendítésén, anyagi helyzetének javításán munkálkodott. Mondják róla, hogy konokságát, igazságérzetét otthonról hozta, a miklósvári szülőfaluból, s a Kálnoky-kastély tekintélyt parancsoló hangulatából, ahol született; az akkoriban sikeres miklósvári I-VII. osztályos iskola batyugazdagító munkájából táplálkozott.