Hatósági erőszak Bukarestben

Dulakodás, könnygázgránátok robbanása, vízágyúk sistergése, csendőrroham, elszabadult indulatok, gumibotok csattogása, menekülő tömeg, földre tepert emberek, bántalmazott tudósítók, mentőautók szirénázása, lángoló gumiabroncsok és gomolygó füst. Íme, egy kormányellenes tüntetés durva ütlegeléssé fajult mozzanatai. És ezeket nem egy diktatúrában sínylő afrikai, ázsiai vagy dél-amerikai ország, hanem a demokráciát fennen hirdető Európai Unió területén rögzítették és repítették világgá a kamerák 2018. augusztus 10-én. Pontosabban a jogállam szerepében tetszelgő Románia fővárosában.
Nem csak szomorú és tragikus, hanem egyben aggasztó és elfogadhatatlan, hogy több mint 28 évvel a kommunista diktátor bukása után mindez ismét előfordulhatott. A történtekkel kapcsolatban ugyanakkor több, egyelőre megválaszolatlan kérdés is felmerül. Például: kik alkották azokat az agresszív csoportokat, amelyek első perctől provokálták a csendőröket? Az utóbbiak miért nem emelték ki az erőszakoskodó személyeket a békés sokaságból? Bukarest prefektusa kinek a sugallatára, és milyen meggondolásból adta ki a tö­meg­oszlatási parancsot? Az adójukból fizetett és megvédésükre hivatott rendfenntartó egységek rátámadhatnak-e következmények nélkül a véleménynyilvánítás szabadságával élő polgárokra? Ráadásul ilyen vadállati dühvel, mint ahogyan ezt tették…
A látottak és észleltek alapján azonban az már most megállapítható, hogy ezúttal is egy jól megírt forgatókönyv szerint peregtek az események, mint egykor, a hírhedt bányászjárások időszakában. Ráadásul szintén a hatalom megtartása érdekében került sor rájuk. Éppen ezért a Bukarest utcáin péntek éjjel tomboló hatósági terror mellett mi, Erdélyben élő vagy innen elszármazott magyarok sem mehetünk el szó nélkül. Még akkor sem, ha eddig a jobboldali ellenzék is csak belénk rúgott. Az emberi és állampolgári jogok lábbal tiprása ugyanis minket sem hagyhat közömbösen. Állást kell foglalnunk ellene nyilvánosan és egyértelműen. Ki kell mondanunk tehát, hogy elítéljük a hatósági erőszakot, mert az igazság­érzetünk és az érdekünk egyaránt ezt követeli.