Költők bátorsága és igazsága

* Ioan Alexandru, a keresztény román költő elmondott egy történetet. Máramarosban, egy falucskában egy idős ember kiment a juhokkal. Mivel este nem tért vissza, az emberek a következő reggel utána mentek. A juhok a halott pásztor körül álldogáltak, orrukkal bökdösték. Íme, a Miorița nem puszta mítosz, a hagyományos közösségekben tapintható valóság. Aztán a költő kifejti hitvallását – keresztény értékek nélkül az ember tárgyi szintre süllyed. Az interjú, amelyben Ioan Alexandru mindezt a nagyközönség elé tárja, 1971-ben jelent meg. Tudjátok, ki volt a kérdező? Adrian Păunescu. 1971 – az idősebbek borzongással emlékeznek – a hírhedt „Júliusi tézisek” éve volt, amikor Ceaușescu, Kínából és Észak- Koreából hazatérve meghirdette a kőkemény ideológiai harcot az „elmúlt világ csökevényei” – polgári gondolkodás, vallás satöbbi ellen.  A. P. bátorkodott interjúkötetét éppen I. Alexandruval kezdeni,  a cenzorok rábólintottak, senkit nem ért zaklatás.

Jászvárosban a hetvenes években a spanyol tanszék tanársegédje az úgynevezett szabadkeresztény kisegyház oszlopos tagja volt, hivatalos nyelvezet szerint szektás. Nem dobták ki, nem bántották. Nem léphetett magasabb fokozatra, ennyi.

* A zenét is ki-ki egyénileg érti és értelmezi, sőt, ugyanazt a zeneművet többféleképpen éljük át különböző pillanatokban. Miért lenne a csend mindig egyforma? És hogy mit jelenthet? Számomra a felhő, az ág, a madár megannyi betűcske, amely Isten kezéből indulva írogatja nekem szeretete levelét. De van úgy is, hogy Isten hallgat. Ez lehet a legfelemelőbb üzenet, vagy a szomorúságának a kifejezése. Mintha azt üzenné: fiam, most neked illene valamit mondanod, már mióta várom…

*A nagy olasz költő, Francesco Petrarca 1336-ban írt levelében elmeséli, hogy a Viharhegy nevű alpesi csúcsra mászott fel – ezért is nevezték Petrarcát a világirodalom első alpinistájának. Ott, a gyönyörű tájat szemlélve elővette kedvenc könyvét, amely mindig vele volt, Szent Ágoston Vallomásait. Kinyitotta, és szeme előtt az a rész volt,  amelyben Augustinus körülbelül ezt írja: „Elmennek az emberek megcsodálni a magas hegyeket, a tenger habzó hullámait, a folyók medrét, a végtelen óceánt és a csillagok forgását – és önmagukra nem gondolnak.” Ezután a hegyről visszatérő Petrarca más emberré vált.