Közös lónak

Közös lónak túros a háta — tartja a közmondás, de mi van akkor, ha az a ló már dögrováson van?

A kétezres években riportsorozatban jártam utána a megyei közbirtokosságok feltámasztása izgalmas kalandjának, sok jó és sok bajos esetet tártam fel, közben Garda Dezső átfogó kötetben ismertette azok történelmi gyökereit és vergődését a két világháború között, majd felszámolásukat az államosításkor.

Nem tagadom, kiindulópontom az a remény volt, hogy kivéreztetett falvainkban új típusú közösségi szellemet fognak generálni a feltámasztott közbirtokosságok, hogy jelentős vagyonukból jut társadalomépítésre is, hogy általuk székely népünk megerősödik összetartásában. Nem hinném, hogy elvárásaink hiúnak bizonyultak volna, bár a dolgok végső kiforrásra még bizonyára várni kell, közbirtokosságaink nagy része tűzifán és pár lejes részesedésen kívül nemigen tud egyelőre mást juttatni tagságának, de a közös gazdálkodás nem lehetett rossz iskolája az együttműködésnek, és mindenképp pozitív dolog, hogy a környezetvédelem ügye hasznát látja az újkori közbirtokosságoknak.

Nemrég egy kétségbeejtő eset jutott tudomásomra, úgy látszik, egyesek nem tudnak felnőni a feladathoz. Kilyénben egy kisebb közbirtokosságnak évek óta elnöke sincs és képtelenek a holtpontról kimozdulni. A csődhelyzettől és végleges eladósodottságtól megmentette ugyan egy gyors közbelépés, némi kitermelés árán letudták felhalmozódott adósságukat, de elnökségi választás dolgában és az új tagok beiktatása, listázása terén tehetetlenségre vannak kárhoztatva a tagság közönye, belső megosztottsága és cselekvési képtelensége miatt.

Kilyénben, úgy néz ki, csak külső beavatkozás segíthet a közbirtokosságon, miután annak idején a legelőiket is képtelenek voltak visszaigényelni, most minden egyebük is kárba veszhet, ha így folytatják. De egy kis magukba szállás is jó szolgálatot tehetne.