Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Jegyzetet közölt a minap Zubreczky Antal a lapban Egyenes beszéd cím alatt, minek veleje az, hogy a szükséges egymillió aláírás nem lesz meg a nemzeti régiókról szóló kezdeményezéshez, de ha meglesz, sem történik semmi, mert a (nagy)hatalmi érdek mindent eltapos mind belföldön, mind a nagyvilágban, lásd a Iohannis elnök fölöttébb furcsa viselkedését a kisebbségi ügyekben, vagy az USA elnökének legutóbbi indiai kalandját, mikor is azt tüntette ki, aki fegyvervásárlási egyezményt írt vele alá. A jegyzetírónak vannak még példái, egytől egyig meggyőzőek lehetnének, ezt nevezi ő egyenes beszédnek. A kiábrándulás a világdemokrácia állásából több mint jogos, hiszen ki tagadhatná, hogy amit az idézett példák üzennek, az több mint egyértelmű, akár együtt búslakodhatnánk a szerzővel, mert nem káröröm, nem is cinizmus, ami belőle beszél, hanem a legtisztább kétségbeesés, noha reálpolitikai felismerésnek is lehetne becézni.
Hogy mégsem az? Erre akarok kilyukadni, de előbb méltassuk a szerzőt, mert megérdemli. Mondja is szegény, hogy ezúttal félreteszi a tréfát, a finom iróniát – és milyen kár, hogy félreteszi. Rég nem kacagtam akkorát, mint amikor Antigoné helyett Bangóné című jegyzetét olvastam nem is olyan régen, s még sorolhatnám humorosabbnál humorosabb megállapításait vagy éppen címeit. Én akkor nyomban az év legjobb címévé is megtettem volna a kérdéses jegyzetét, lapunk méltányolhatná az ilyen teljesítményeket, mert csak értékét növelnék. A szerző élvezettel ejti el prédájául közéletünk fonákságait, kár, hogy most a kiábrándultság húrjainak pengetésére tért át.
No, de nem gondolta komolyan, akármilyen humortalan régiókba tévedt. Nem gondolhatja komolyan, hogy egy milliósnál nagyobb nemzetrész lemondhat önmagáról, hogy ne hagyatékozza utódaira – még születnek magyarok Erdélyben és a Székelyföldön – vágyát a megmaradásra, hogy lemondjon az önrendelkezés Európában igenis elérhető formáiról. Ráadásul a nemzeti régiók még nem az áhított autonómia, még nem a dél-tiroliak által élvezett jogállapot. Amit jó hetven-nyolcvanévnyi küzdelem után kaptak meg anyaországuk, Ausztria támogatásának köszönhetően. Márpedig nemzeti kormánya van a mienknek is.