Megépít az igaz szó

Már odalett tíz perc is, mióta szinte mozdulatlanul ülök az írógép betűtáblája előtt. Jogom van a koránkeléshez, az írógép nem dübörög, nem zavarunk senkit. Igaz, ebben a mostani országnyi hazátlanságban sosem lehet tudni, kiket zavar a leírt szó, miféle idegen szervezetek testén ejt sebet az igazság dörgedelme. De van-e az igaz szónak létjoga minálunk, Erdélyország mostani felületén s területén?

Kisgyerekek voltunk egykor, mint mások is, csicsergett az óvodások dala fölöttünk: aki nem lép egyszerre, nem kap kását estére. Az együvé tartozásnak is megvan a maga imamódja, imarendszere. Betartottuk. Mire ment vélünk e műanyag-haza? És mi véle? Akivel nem lehet egyszerre lépni, kilóg a sorból, ki az énekelt sorokból, hiszen évtizedeket, évszázadokat tagad!

Városunk, Sepsiszentgyörgy eme felében nem iható a csapvíz. Már dörömböltem emiatt süket füleken, ám ahol az értelem redves bokrokon terem, ott szűrve kezelik az igazságot. Cipeljük a nehéz edényekben tízliterenként a mindennapi vizet, mert a havonta drágán megfizetett csapvizünk kórházba sodorna. A cipelés miatt viszont begyullad tízből hat ujjam, kujakkal, ököllel viszont gépírni nem tudok. E szavaimat ne vegye panaszként se pap, se harangozó: ujjaim még épek. A jogtalanság aszal.

Egykor elbűvölt a leírt szó. Ebben a bűvöletben írtam meg az igazságtalanság bődületes bűneit. Mi is leve a vége? Sokadszor is behívtak, és a nyolc éve hatalmilag eldugott útlevelemet a markomba nyomták, hogy rögvest hagyjam el az Erdélyre rátespedt Romániát…

Mindennek megvan az ünnepe, mármint annak a napja. Ám az igazságtól szentté és érinthetővé facsarodott napjaink száraz labodaként haszontalankodnak, és csak arra lehelnek, aki az igazmondás varázsában teszi lépteit, hordja a tiszta vizet a szomjazóknak.

A hazug szó fertőz, gyulladást terem. Anyák, apák, eleven nemzetek létjogát veszejti naponta. Nemzedékek egymás után tanulják meg, fedezik fel az igazság nyomait egy-egy életen s a történelmi tényeken belül. Akit elriaszt az igaz szó, faragjon ám emlékeztető ábrát, szót a nagyon kemény székelyföldi fába.