Mórickával a friss levegőn

Bácsi, be tetszik vinni? A Liget évszázados platánjai hányszor hallhattak engem, a félénk kissrácot ezzel a diskurzussal a Nagy Meccs előtt! És a Jó Bácsi vállamra tette kezét, és intett az ellenőrnek: velem van, hagyja, no! A rácskerítésen belül mintha egy kisebb Édenben lettem volna. Leültem egy üres helyre, ahonnan láttam a labdát kergető Nagyokat. Néha még tökmagot is kaptam, amikor hangosan ordítottam, „hajrá, fiúk!”

Ám örömem nem mindig volt felhőtlen. Ha megjelent valaki, akinek oda szólt a jegye, továbbsomfordálhattam szégyenszemre, és néha bizony csúf ellenőr bácsik is jöttek, akik elől jobb volt eliszkolni, mert a kidobást nyaklevessel is megtoldották. Lassan megértettem, okosabb dolog megvárni, amíg megnövök, és lesz pénzem becsületes belépőre.

Tizenvalahány évvel ezelőtt a Nagyok vállon fogták Magyarországot, majd Romániát is, és bevitték az EU-ba. Persze, a vak is látja az előnyöket: szabad mozgás, mindenféle támogatások, befektetők. De egyre inkább nyilvánvaló az atyáskodó, lekezelő magatartás: te kicsi vagy, vigyázz, minden mozdulatodat figyelem (amit én csinálok, ahhoz semmi közöd), emlékezz, hogyan léptél be, jól viseld magad, ha nem akarsz kukoricaszemre térdepelni vagy egyenesen kidobatni magadat egy taslival. Van ország, amely jól érzi magát bárki Nagy bundájába kapaszkodva, mint bolha a kutyáéba, de a mi jellemünket mintha zavarná az efféle macerálás.

A második világháború előtt sok ország abban reménykedett, hogy valamelyik nagyhatalommal szövetkezve biztonságban lesz, vagy legalább a zsíros kenyérből kap egy falatot. Dehogyis lett biztonság, inkább halál és pusztulás. Voltak azonban kisebb államok – Svájc, Svédország, Írország, a fasisztának titulált Spanyolország és Portugália –, amelyek semlegesen (és okosan!) átvészelték a világégést.

Magyarországot most kidobással fenyegetik az EU Nagyjai. Megtörténhet.(Bár nem valószínű, a kissrácokat sem nagyon dobták ki, mert akkor ki ordította volna hajrá, fiúkat az egyre pocsékabbul játszó csapatnak?) De akkor is maradjunk derűlátóak, mint Móricka, akit, bár kidobtak az osztályból, mert túl hangosan festette levegőt, nevetett, hogy ő az üde szabadban ülht, míg a többiek szívják a büdösséget.