Nagyon fáj, halljátok?

Milyen napja volt, kedves olvasó? Hogyha jó, szívből örvendek. Mert ez idő alatt egy megyénkbeli embertársunk öngyilkosságot próbált elkövetni.

Az utóbbi hónapja? Itt-ott fáj, kevés a pénz, persze. De legalább él. Hargita megyében ez idő alatt nyolc felebarátunk eltávozott önszándékúan az élők sorából. Hargita, Kovászna, Maros, Szatmár és kivételként Ilfov, ez az ötös éllovas gárda évek óta. Mintegy háromszor meghaladja az országos átlagot.

Beszélgetett ön el volt öngyilkosjelölttel? Én igen, méghozzá iskolással. Matektanárának fogalma sem volt múltjáról, csak ordított neki, hogy rossz a házi, miért lusta, vagy hülye talán? Amint a fiatal tanárnőt kegyetlenül cikiző osztály sem tudta, hogy ő már kétszer is…

Unalomig ismételték már, mennyire összefügg az alkoholfogyasztás az önpusztító indulatok kiváltásával. Nos, a gyárakat bezárták, jöttek helyükre a kocsmák és játékbarlangok, hát csodálkozunk?

Fiatal, kezdő tanár voltam egy Szentgyörgy nagyságú városkában. Iparváros, az iskola növendékei tíz osztály után bevonultak a gyárba dolgozni, folytat(hat)ták tanulmányaikat esti tagozaton, ha akarták. Egy gyűlésen némely kollega felháborodottan panaszkodott, jönnek 4–5 év kimaradás után az estibe, semmit nem tudnak, buták, mire jó az egész. Soha nem felejtem az igazgató higgadt válaszát: – Nézzék meg az estibe járó fiatalok arcait, hasonlítsák össze azok arcaival, akik az iskolával szemben levő mocskos, bárnak nevezett lebujban tengnek-lengnek szabad idejükben.

Sok évvel ezelőtt egy ismeretlen telefonáló éjjelente könyörgött: – Pszichológus úr, segítsen rajtam! Hiába győzködtem, nem vagyok pszichológus, forduljon szakemberhez. Ki tudja, hol van ma az illető, él-e egyáltalán vagy pedig, mint annyi más zaklatott lelkű…

Meg aztán könnyű mondani, menj szakemberhez! Lehet ugyan ingyen időpontot kérni a poliklinikán, de amikor élet és halál között talán egy félóra a vízválasztó… Magánpraxisos szakembert pedig nem mindenki tud megfizetni. Nagy öleléssel dicsérem volt kolleganőimet, akik hétvégeken, önkéntesen vállalják az elbeszélgetést olyanokkal, akiknek minden második gondolatuk a halál.

Természetesen egy Óperencián túli futballista vagy kosaras fizetéséből meg lehetne fizetni egy-két egész normás életmentő szakembert, de ez más jegyzet témája lenne, vagy pusztában kiáltott szó, falra hányt borsó satöbbi.