Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A csoda köztünk jár naponta. A csoda éltetett sugár magasra akkor is, amikor fiatal tanárként megismerkedtem Sepsibükszáddal, annak lakóival. Meglepő volt maga az ismerkedés is, hiszen talán sehol nincs Székelyföldön ilyen csodásan vegyes lakosság. Őslakosnak tekinthető a Pirampel család, ős a Gyakomelló, a Müller, dolgozni és megélni jött az Óbermájer, Stekbauer, Herbszt család, illetve egy-egy szakmunkás annak idején a vasút, a kőbánya technikai igénye szerint. Nagybirtokosok adtak föld- meg erdei munkát a betelepedő románoknak, Nyágujok, Nyicujok, Muntyánok építettek családot meg házat annak székely rendje és módja szerint.
A falu, község arca most is nyílt, a szabadságot ma is úgy kötözik szívhez, fához, toronyhoz, házhoz ahogy… – szóval, ahogy lehet. A lakosság suppantott székellyé vált minden parancs nélkül már száz esztendővel, de még többel is ezelőtt. Üveghuta, üveggyár, kőbányaipar, vasútépítés működött, aztán vírusrohammal érkezett Trianon s minden, ami azzal kijárt nekünk is. Úgy vált rendre-szerre székellyé mindenki, ahogy illett az.
Minap Sepsiszentgyörgy megyei fővárosban jártam egyet, amikor félreérthetetlen lassúsággal jött felém egy hölgy. Lassulok, mosolyát figyelem. – Ugye nem harangszik, hogy megszólítom… tanítványa voltam Bükszádon… – azonnal elkezdtem fiatalodni. Ó, Istenem, örvendek, hogy… – így beszélgettünk a Mikes-gimnázium védelmében. Nehéz ötven év intelmeit és szerető vesszőzéseit emlegetni, sok az, de annyira nem, hogy újra ne élném akár mától is. Az asszonyka oly tisztán beszél, okos kíváncsian és villantgatva sorsából is pillanatnyilag. Nem dúsan, de elégedetten.
Aztán válunk, ő Müller Mária. És a kérése, emberek! – És engedje meg, hogy zsidó nyelven is kérjek minden jót a tanár úrra, tudok azon a nyelven is, mert ott dolgoztam. Minden jót kívánok magának szeretettel, viszont látásra.
Különös nyelven meg magyarul kívánt minden jót az asszonyka. Boldogan emlékezve mindketten, s címcserét felejtve, most már szaladnék utána, de hová? Izraelbe, ahol él legnagyobb testvérem 86 évesen, dédunokáival? Bükszádra, föl barátaim, a tíznemzetiségű falu temploma elé!