Nem fenékig tejfel!

Azt tarjuk, s beszélgetéseinkben gyakorta ki is mondjuk, hogy minden hasonlat sántít. Mégsem mondunk le róluk, merthogy ragaszkodunk a képletes beszédhez, van, aki a maga egyéniségét, stílusát ezáltal kívánja érvényesíteni. No meg gondolkodásunkban ugye leginkább a dolgok hasonlósága kap hangsúlyt, így a megismerés során gondolatilag többnyire analógiás utat járunk be. Ismeretlen dolgot vagy jelenséget szívesen hasonlítunk olyanhoz, amit már ismerünk, vagy ismerni vélünk.

Csúf, mint a kölcsönkérés – így szól egyik szóláshasonlatunk, s megvallom, fülemben van ma is ez az évtizedekkel korábban, családi körben elhangzó ítélet, amely vonatkozhatott a közvetlen környezet dolgaira, de emberi viszonylatokra is. Bizonyára a kölcsönök törlesztése nem kevés gondot okozott a feleknek, illetve konfliktusforrás lehetett. Ez utóbbit látszik alátámasztani egy 1710-ből származó nyelvi „lelet”, amely így hangzik: „mennyi embert rontottam meg az én (…) uzsoráskodásom, sok kölcsönkérésem, nehéz, késő és káros fizetésem (…) és minden egyéb mások kárával való gazdaságomnak szerzésében” (Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár). Fény derül tehát ebből a szóláshasonlatból arra, hogy a kölcsönkérés valamiféle megbélyegzésnek számított.

Legutóbb a rövidpróza egyik kiváló erdélyi művelőjének, Hornyák Józsefnek (1920–2005) egyik novellájában találtam egy rövid elmélkedést, amely ugyancsak hasonlattal indul, és olyan erkölcsi kérdést vet fel, amelytől ma sem tekinthetünk el. „Mint ahogy a tej átvesz szagokat, úgy az emberi lélek is mindent magába szív. Hazugság veszi körül, hazudozóvá válik. Színlelést, őszintétlenséget lát – undok, kétszínű lesz.” Így hangzik az író intelme, erkölcsi figyelmeztetése, s hogy képletesen szóljon, egy hasonlatból indult ki. A tej esetében – láthatjuk – hiába vennők figyelembe a tisztaságot jelképező fehér színét, mert az bizony ízvilágában, ha nem védjük meg a közvetlen tárgyi környezet bűzeitől, a romlottságot, a megvetendőt hordozhatja.

Nem kis kihívás tehát a társadalmi hazugság és színlelés világában az igazmondást választani, és az emberi kapcsolatokban az őszinteséget megtartani! Ha sántítanak is idézett hasonlataink, annyit azért bárki tapasztalhat, hogy világunk nem fenékig tejfel…