Pillanatképek a refis elemi életéből. Témájuk: ennivaló 

A Manó-erdőből jövet – így nevezik a kis refisek a városszéli kirándulóhelyüket –, gyaloglás, játék után zacskóba gyűjtik össze a madárlátta, maradék ennivalót a kutyamenhely lakói számára.

Ebédidő. A konviktuson a tanító néni mindent látó szeme előtt kell elmenni a tálcával. A leves, főtt étel – fontos! Még enni kell belőle, érti meg, és ül vissza az asztalhoz pár falatra a kisdiák.

Tízórais dobozok kerülnek az asztalra. Arra várnak, hogy együtt elmondott, énekelt imádság után megmutassák tartalmunkat, éppen megfelelő időben és mind egyszerre – az együtt étkezés apró alkalma. A tízórai nem csak az éhség csillapítására jó, táplál, erőt ad és összekapcsol. A kinyíló tízórais dobozban ott van anya, apa, mama, a nagyobb testvér gondoskodása, hiszen ők csomagolták a tízórait.

A földön, szőnyegen ül – mint annak idején a Jézust hallgató sokaság –, és sejti meg a számokhoz még nem értő előkészítő osztályos, hogyan lett elég öt kenyér ötezer embernek. Az egyszerű kenyérből tört darabot őszinte hálaadással eszi meg. A legfinomabb.

Ezeket a képeket számtalan találkozásunk alkalmain rögzítettem. Együtt, közösség, összekapcsol, elégedettség, hálaadás, imádság, táplál – ennivalóról így gondolkodunk, ennek megfelelően nevelnek tanítóink.

Fontosnak tartottam ezeket a képeket megmutatni, megosztani, mert egy szerencsétlen történés, meggondolatlan cselekedet kapcsán a közösségi médiában erre rákérdeztek, és alaptalanul ítéletet is mondtak. Tudom, hogy egyházi iskolától a világ, a társadalom mindig többet vár el, ez így is van rendjén. Ennél is többet vár el tőlünk a mi Urunk, Jézus Krisztus, akinek törekszünk megfelelni.

Egyed Júlia, a Református Kollégium iskolalelkésze