Szégyen a minimálbér!

Elfoglaltságomból adódóan ritkán van időm újságot olvasni, ám amikor módom van rá, igyekszem bepótolni a mulasztást, ilyenkor egyszerre több lapszámot is végigböngészek. Ezt tettem a minap is, és örömmel állapítottam meg, hogy egyes felsőháromszéki konfekciógyárak rájöttek: ha nem emelnek a fizetéseken, munkaerő nélkül maradnak. A kézdivásárhelyi New Fashion és Zarah Modem ezt már régebb megtette, és most is alkalmazottakat keres, joggal hirdetve, hogy ez „több mint biztos munkahely”, de az esztelneki gyár is újabban nettó 2000–2500 lejes fizetést ígér. Remélem, be is tartja, nem csak magához csábítja az embereket!

Erről jutott eszembe, hogy a másik kézdivásárhelyi nadrággyár igazgatója pár hónappal ezelőtt arra panaszkodott, hogy a kormány megemelte a minimálbért, s ő kénytelen pár lejjel nagyobb juttatást adni az alkalmazottainak. Nem tudom megérteni, hogy azoktól a nőktől, asszonyoktól, akik hajnalban kelnek, útjára indítják a családot, s utána reggel 7 órától 8–10 órán át megállás nélkül, robotként dolgoznak, sokszor hétvégén is, s emellett este még családi kötelezettségeiknek is eleget tesznek, hogyan lehet sajnálni a minimálbért? Ezek a teljes mértékig kihasznált kétkezi munkások nem minimálbért érdemelnének, hanem annak legalább a kétszeresét, ha megnézzük, mennyit szenvednek nap mint nap. Nyáron a hőség kínozza őket, télen fagyoskodnak, és mindezt minimálbérért!

Nem tudom, még hányan dolgoznak abban a gyárban, de látva, hogy a más készruhagyárak milyen fizetéseket, milyen kiegészítő javadalmazásokat és milyen munkafeltételeket biztosítanak, én egy percig sem maradnék ott tovább. Meggyőződésem, hogy az a vállalkozás, amelyik 8 óra munkáért csak minimálbért képes fizetni az alkalmazottainak, az halálra van ítélve.

Nagy Ernő (Ernest Gros) vállalkozó, Kézdivásárhely