Szent István király hite és hatalma

Nem lesz egy nép igazabb, ha történelmének egy részét lehazudja, másikat pedig magasztalja, fel az egekig. Ha nagy történelmi alakokat, köztük a magyar Géza fejedelmet és fiát, Vajkot, a későbbi – 1001.esztendő első napjától – I. István királyt kortársaikhoz, későbbiekhez hasonlítgatjuk, nem leszünk se ősibbek, se nemesebbek. Nem is tesszük ezt, noha valljuk, tisztességes magyar szülőknek, tanítóknak joguk és kötelességük beletekinteni a történelembe. Géza fejedelem joggal viselhetné a „ráébredő apa” jelzőt. Maga is uralkodásra termett, számolt az akkori kisded Európában meg Bizáncban jelentkező kereszténységgel. Ő Bizánc felé tekingetett inkább, ám szemét sem véve le a pogány hitbéliekről. Nemcsak a hatalmi kört, annak környezetét is mérlegelnie kellett. Vagyok olyan hatalmas, hogy két istent is szolgáljak – mondotta-e Géza fejedelem, vagy csak minősítő szólás? Családjában azonban a keresztény hit uralkodott. Fiát, Vajk (István) trónörököst is a rendteremtés, a törzsi nemzetségek egységesítése szellemében terelte harcokban, viszonyulásokban. I. István királyunk így vált az örök magyar haza és egyház teremtő királyává. Övéivel, a törzsekkel kellett szót értenie, miközben mindenre figyelt és válaszolt a keresztényedő Európában.

A „ráébredő apa” fia rendet és rendszert teremtett akkor, amikor a magyarság uralta, lakta ugyan az egész Kárpát-medencét, ám az uralgás sosem teremtett volna egységes hitet és hazát. Ahhoz István hite és hatalma kellett. Ma is homlokráncolás közben tudjuk bemérni, mit is jelentett a törzsfők rendre parancsolása, a feudális birtokrendszer megteremtése és megéltetése a magyar földeken. Eközben ejthetünk egy szál virágot Koppány vezér múltjára is, érdemben. De egységes magyar birodalomban csak egy király és egy, a keresztény hit uralhatta az új rendszert is, a nemzet érdekében.