Történelmi pillanat

„Legyen a jubileum mindenki számára a valódi, személyes találkozás pillanata az Úr Jézussal, az ajtóval… az üdvösségünkkel, akit az egyház feladata mindig, mindenhol és mindenkinek hirdetni, mint a mi reménységünket” – fogalmazott Ferenc pápa a jubileumi év hivatalos meghirdetésekor. A szent kapuk, amelyeken átlépünk, nem csupán építészeti jelképek: Krisztus által megnyitott utakat jelenítenek meg, a szeretet, a kiengesztelődés és az örök élet kapuit.

Róma, ez a megismételhetetlen város, ismét elbűvölt. A múlt kövei között járva nemcsak az idő súlyát, hanem a hit örök frissességét is megérezheti az ember. Bár már több alkalommal  jártam itt korábban, most nem a nevezetességeket vezetett az utam, hanem oda, ahol Krisztus misztériumát ünnepelhettem.

Az ünnepnapok során kegyelmi ajándékként tapasztaltam meg a szent kapukon való átlépés élményét a három legjelentősebb bazilikában: a vatikáni Szent Péter-, a lateráni Szent János-, valamint a Santa Maria Maggiore-bazilikában. Bár a Falakon kívüli Szent Pál-bazilika ezúttal kimaradt, a megtett lépések minden egyes pillanata a szívem mélyéig hatolt, újra és újra emlékeztetve arra: a zarándoklat igazi célja nem a helyszínek, hanem a Krisztussal való találkozás.

Nagypéntek délután érkeztem meg Rómába, és a Vatikán szívébe. Az Apostoli Palotánál a svájci gárda köszöntött, majd átvettem a belépőimet, és innen a Szent Péter-bazilikába mentem. A Gondviselés különleges ajándékának éreztem, hogy éppen ott kaptam helyet, ahol az Esztergomi Bazilika neve és mérete áll a padlózaton.

Az Úr szenvedésének liturgiáját Claudio Gugerotti bíboros vezette, a tizenegy egyetemes könyörgésta pedig Márton Ottó, Rómában tanuló gyulafehérvári énekelte. Szívmelengető volt látni a sok fiatalt, akik közösen imádkozhattam a római katolikus egyház első számú templomában.

Az este folytatásaként a Kolosszeumnál, a történelmi kövek között, a keresztút ünneplésén vettem részt. A keresztet szerzetesek, menekültek, fiatalok és családok vitték, mintegy tanúságot téve arról, hogy minden ember útja a Golgotán keresztül vezet az üdvösséghez. Bár Ferenc pápa személyesen nem tudott jelen lenni, az általa megírt elmélkedésekkel köszöntötte az emberiséget, a szövegek ereje áthatotta a szíveket.

Nagyszombaton, Húsvét vigíliáján ismét a Szent Péter-bazilika falai között imádkozhattam részt véve a húsvét szent éjszakájának szertartásán.
A szentmise előtt, életre szóló pillanatként, a pápa is megjelent: csendesen, egymagában imádkozott Szent Péter sírja előtt. A hívek örömujjongással és tapssal fogadták Őt, a hit közös örömében egyesülve.

A szentmisét Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja celebrálta. Amikor a Szentlélek tüzének lángjai fellobbantak, és a Bazilika fényárban úszott, újra és újra megérintett a feltámadás valóságának szent titka. A világ minden sarkából érkező hívek könnyei tanúsították: Krisztus feltámadása valóban a világosság hajnalhasadása minden nép számára.

Húsvét vasárnap hajnalán már ezrek várakoztak a Szent Péter téren. Beszélgetések, mosolyok, remények szőtték össze a világ minden sarkából érkezett híveket. A beengedés gyorsan történt, és az első sorban találtam helyet magamnak, így közvetlen közelből követhettem az eseményeket, az előkészületeket, a díszőrségek bevonulásait, minden fontos pillanatot.

A szentmisét Angelo Comastri bíboros vezette, a liturgia egyszerűségében és szépségében is nyomot hagyott a jelenlévőkben. Az ünnepi misén a Szent Péter-bazilika előtti szabadtéri oltárnál két erdélyi diakónus is szolgált, Márton Ottó és Sándor Simon. A kórus tagjai pedig a római Collegium Germanicum et Hungaricum hallgatói voltak. Büszkeséggel töltött el, mikor ezt az információt megtudtam.

A húsvéti szertartás végén elérkezett a várva várt pillanat: Ferenc pápa megjelent a Szent Péter-bazilika központi lodzsáján. Az ötvenezres tömeg hatalmas örömrivalgással köszöntötte. Bár testi ereje megfogyatkozott, lelki ereje változatlanul sugárzott: „Kedves Testvéreim, áldott Húsvétot!” – szólt felénk a Szentatya.

Ezt követően Diego Ravelli a pápa munkatársa tolmácsolásában hangzott el az Urbi et Orbi áldás szövege, amelyben a Szentatya a béke és a remény üzenetét hirdette minden nép számára. Végül a Őszentsége egyszerű áldással zárta szavait: „Áldjon meg benneteket a Mindenható Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek!”

A Szentséges Atya a szertartás végén a pápamobillal körbejárta a teret, külön áldásban részesítve a gyermekeket is. A közös élmény katartikus volt.

Húsvéthétfőn már más hangulat lengte be Rómát: a húsvéti örömöt áthatotta a búcsú csendes szomorúsága. Ferenc pápa utolsó húsvéti áldásával elköszönt tőlünk, felemelő és szívszorító pillanat volt ez, a remény és a hit örök jeleként. Ekkor értettem meg igazán, hogy e három szent nap, minden örömével és könnyével, nem csupán ünnep, hanem történelemi pillanat.

Dr. Szöllősi Tamás