A nemzet festőjére emlékeztek

Szombaton a kézdimárkosfalvi parkban ünnepelték meg a helyi születésű Barabás Miklós festő (1810–1898) világra jöttének 210. évfordulóját.

Az egybegyűlteket Tusa Levente szentkatolnai polgármester köszöntötte, majd Jánó Mihály művészettörténész ismertette a nemzet festőjének életútját.
Jánó már az elején leszögezte, hogy mind a Wikipédia, mind sok más tudományos lexikon tévesen tünteti fel Barabás Miklós születési dátumát, mert ezek 1810. február 10-ről beszélnek, holott maga a festő az önéletrajzában leírja, hogy február 22-én született Márkosfalván.

A művészettörténész, hogy tágabb betekintést nyújtson Barabás Miklós életútjába, több olyan állomást is kiemelt, amelyek jelentős szerepet, fordulópontot jelentettek a festő pályafutásában.
Megemlítette, hogy Barabás már kiskorában tehetséges volt, ezért a Nagyenyedi Református Kollégiumban végezte tanulmányait, ahol az arcképfestést gyakorolta.

Az 1830–1840-es években Bukarestben hiány volt képzőművészekből, így amikor Barabás Miklós odakerült, ő volt az egyedüli olyan festő, aki megrendelésre különböző portrékat tudott alkotni, többek közt elkészítette az akkori helytartó orosz tiszt portréját is. Továbbá, különböző igényeknek eleget téve, elefántcsontra festett miniatűr arcképeket. Jánó említést tett Barabás Miklós nagyszebeni tartózkodásáról is, ahol Neuhauser Franz festő volt a mestere, és ahol Barabás lerajzolta annak unokáit.

A megemlékezésen szó esett Barabás Miklós olaszországi útjáról, ottani tanulmányairól, valamint későbbi, budapesti végleges letelepedéséről, amely az 1830-as évek vége felé történt meg.
A festő népszerűségét tükrözvén Jánó elmondta: Széchenyi István annyira megkedvelte Barabás Miklóst, hogy amikor a többi vármegye is meg szerette volna festetni a legnagyobb magyar portréját, akkor javasolta, hogy Barabás Miklóst kérjék fel erre a munkára.

Imre-Marton István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója köszönetet mondott Jánó Mihálynak, amiért előadásával felidézte, és köztudatba ültette Barabás Miklós munkásságát.
Papp Zsolt református lelkipásztor beszédében megjegyezte, hogy Barabás Miklós volt korának azon képzőművésze, aki a festészetnek nem csak élt, hanem meg is élt belőle, vagyis az Istentől kapott tehetségét nem engedte elveszni, és felhasználta, kamatoztatta azt.

Az ünneplő tömegben jelen volt a hatolykai Czibak László, nyugalmazott márkosfalvi tanító is, aki a rendezvény alkalmával elmondta, hogy a falunak még két méltatlanul elfeledett szülöttje is volt, az egyik Sipos Gyula, a 17. honvéd gyalog­ezred parancsnoka, akinek Székesfehérváron van szobra, de Márkosfalván nincs. A másik pedig Bodola Lajos 48-as tüzér.

A rendezvény koszorúzással, illetve szeretetvendégséggel zárult. A megemlékezés színvonalát a helyi Barabás Miklósi-iskola diákjainak előadása emelte, őket Paizs Zsuzsa tanítónő készítette fel.