Szulig leves

Attól függően, hogy az ember épp milyen könyvet olvas, sokféle hatás értheti, változatos érzelmek járhatják át: borzongás (krimi), szomorúság (disztópia), jókedv (anekdota), öröm (megtalált személy a telefonkönyvben – habár ez már nagyjából a múlté), csodálat-éhség (szakácskönyv).

Nagyon szeretek régi szakácskönyveket forgatni, imitt új receptekre és kifejezésekre is találhat az ember. Ma a finomfű után nyomoztam épp, ami minduntalan feltűnik az örmény levesekben, de, hogy pontosan milyen alkotóelemei lehetnek ennek a válogatott zöldfűszerekből álló keveréknek, még nem sikerült rájönnöm (ha valaki netán tudja, szóljon nekem is!). A petrezselyemben és mentában majdnem biztos vagyok, a többiek még rejtőzködnek.

Ezért egy olyan örmény levesről mesélek, amiből ez hiányzik, tehát garantáltan reprodukálható más nemzetek konyháiban is. Savanyúkáposzta levesről lévén szó, ez most mindenképp időszerű is, habár káposztáshordónk fenekének megpillantása igencsak közeleg. Szükségeltetik hozzá 1-1 murok és petrezselyemgyökér, 3–4 hirip, 1 kanálnyi zsír, fél fej hagyma, maréknyi rizsszem nagyságú laska, csombor, só, bors, káposztalé („annyi, hogy a leves elegendő és kellemes ízű legyen”). Az adagokat nyugodtan duplázhatjuk, sőt triplázhatjuk, ha többen is jól szeretnénk lakni belőle.