Hogyan hal ki Kelet-Európa?

A Nyugatra való elvándorlás nem ismeretlen fogalom számunkra, hiszen nehezen találnánk már olyan családot köreinkben, amelynek minden tagja itthon él és dolgozik. Ez a gond azonban nem csak Romániában, hanem egész Kelet-Európában jelen van, és hozza magával következményeit. A Neue Zürcher Zeitung című svájci napilap bővebben foglalkozott a témával, többek között az ő adataikra támaszkodva próbáltuk körüljárni a témát.

Miközben Nyugat- és Észak-Európában a népesség növekszik, addig a balti, balkáni államokban, a Szovjetunió volt országaiban a népesség 1990 óta csökken. A Bécsben munkálkodó Tomáš Sobotka (képünkön) és csapata (bécsi Wittgenstein Demográfiai Központ – az emberi tőke értékének előrejelzésével és demográfiával foglalkozó intézet) a csökkenő népesség okait kutatta, és végül arra jutottak, hogy a természetes változók – alacsony születési ráta, magas elhalálozás – mellett a legfőbb ok a kivándorlás. Becsléseik szerint 1990 óta 12–15 millió kelet-európai hagyta el otthonát.

Lettország népessége a természetes népességfejlődés eredményeként 10 százalékkal csökkent 1990 óta, 17 százalékkal pedig a migráció révén. Koszovó – habár 1990 óta a lakosság 50 százaléka elvándorolt – a nagyon magas születési aránya miatt 2017-ig a népességének csupán 7 százalékát veszítette el. A nyugat-európai gazdag országokban – Svájc, Németország, Nagy-Britannia – évtizedek óta nagyon magas a bevándorlás szintje, ugyanakkor a születési arány is jóval magasabb, mint keleten. Csupán néhány nyugati országban magasabb az elhalálozások száma, mint a születéseké, a legtöbb gazdag országban még mindig többen születnek, mint ahányan meghalnak. Kelet-Európában ezzel szemben mind a természetes mutatók, mind a kivándorlás számai vészjóslók a népességre nézve.

A kivándorlás okai

A politikai csatározásokból adódó bizonytalanság mellett mindenekelőtt a gazdasági helyzet ösztönzi az embereket a kivándorlásra, a Kelet és Nyugat közti különbség leginkább a bérekben látszik. 2014-es adatok szerint a dánok átlagos bruttó órabére 25 euró, Németország lakosságának fele több mint 15 eurót keresett óránként, ezzel szemben Romániában az átlag órabér 2 euró, Bulgáriában pedig mindössze 1 euró volt. Természetesen a migrációhoz nagyban hozzásegített az Európai Unióhoz való csatlakozás is. Hiszen ezáltal a szegényebb Kelet-Európából szabadon költözhet bárki a gazdagabb nyugati országokba. Románia szempontjából pedig a kommunista uralom végéről sem szabad megfeledkezni, ha a kivándorlás okait nézzük. Az emigráció csúcsát ugyanis országunk 1992 és 2000 között érte el, ezt követően stagnált a helyzet.

Bizonytalan jövő

Leginkább tehát a 18 és 30 év közötti, fiatal kelet-európaiak távoznak országukból, ami azt is maga után vonja, hogy keleten kevesebb gyermek születik. Habár Sobotkáék szerint az EU-hoz való csatlakozások után a születési arány valamivel javult, hosszú ideig viszonylag állandó marad, a migrációs áramlások aligha foghatók vissza, sokan elhagyják országukat, és továbbra is ezt fogják tenni. Az előrejelzések szerint 2050-ig a leggyorsabban csökkenő társadalmak Kelet-Európában lesznek. A következmények súlyosak, jó példa erre az egészségügy helyzete. A keleti orvosok fizetése alacsony, nyugaton pedig egyre növekszik a képzett munkaerő iránti igény. 2009 és 2015 között a romániai orvosok fele hagyta el az országot, számuk nagyjából 14 ezer. Emiatt pedig a lakosság jó része nem fér hozzá megfelelő orvosi ellátáshoz. Egy friss adat: a romániai helységek 53 százalékában vagy egyetlen családorvos sincs, vagy nincs elegendő, 559 ezer polgárnak nincs családorvosa.

Több halálos értesítés, mint paprika

Ugyancsak a svájci napilap szerzője erősítette meg idei, januári riportjában azokat a kísérteties történeteket, amelyeket a Bulgária észak-nyugati részén átutazók mesélnek. A turisták Görögország felé autózva vetődtek arra, és lakatlan vagy majdnem teljesen kihalt falvakról számoltak be.

Bulgária északnyugati részén minden gazdaságban termesztenek paprikát. Ugyanakkor, akárcsak az ortodox világ nagy részén, Bulgáriában is hagyomány, hogy a rokonok halálát nem csak újságokban, hanem az elhunyt házának ajtaján, hirdetőtáblán is hirdetik, amelyeket az idő teltével sem vesznek le. A Prolasnica nevű faluban pedig egy ideje sokkal több halálos értesítést lehet találni, mint paprikát, hiszen a településen jelenleg öten laknak csupán. Linka és Borisz Toshev, egy idős, de lelkes pár is itt lakik, egy kis házuk van. Zöldségfélék termesztésével és borkészítéssel foglalkoznak, illetve vadászattal. A legközelebbi várost, Belogradcsikot nagyon nehéz megközelíteni, nincs közlekedési összeköttetés. A házaspár egyik lánya szerencsére ott él, így hoz a cukorbeteg anyjának gyógyszert, télen pedig hetente háromszor egy szociális munkás szállít kenyeret a faluba. „Régen volt itt élet. Amikor fiatal voltam, minden házban hat-hét ember lakott. Ha fesztivált rendeztek a faluban, a régió minden tájáról érkeztek emberek” – emlékezett vissza Linka. Ő és férje, amíg erejük engedi, nem akarják elhagyni Prolasnicát, habár nem hiszik, hogy lenne jövője a falunak.

Az EU legszegényebb tagállamának legszegényebb régiója

Prolasnicában az emigráció már a szocialista időszakban elkezdődött, belső vándorlás formájában. 1961-ben nyílt egy nagy gyár Belogradcsikban, eredetileg hajógyárként működött, majd telefonkészülékek gyártására váltott. A több mint 2600 munkavállaló közül sokan a környező településekről érkeztek a városba. Az üzemet 1999-ben zárták be. Addig napi 5000 készüléket gyártottak, különösen a szovjet piac számára, viszont miután átváltottak a digitális kommunikációs technológiákra, már nem tudtak lépést tartani a nemzetközi versennyel. A bezárása óta a város nem épített új épületeket. A múltban több mint 10 ezer ember élt Belogradcsikban, manapság már alig 5 ezer (Wikipédia-adat), az iskolás gyermekek száma pedig felére csökkent. A munkanélküliség meghaladja a 30 százalékot, a dolgozók pedig ritkán keresnek többet, mint a minimálbér (560 leva – nagyjából megegyezik a romániai minimálbérrel). A munkanélküli segély amolyan szimbolikus összeg, 40 leva. Csakis az elvándorlás kínál lehetőségeket. Anton Trifonow alpolgármester így fogalmaz: legtöbbjük innen indul a szófiai repülőtér 2-es termináljába, onnan pedig a járatok külföldre mennek.

A statisztikák alján

Bulgária számos demográfiai statisztika alján helyezkedik el. A világ egyetlen országában sem olyan magas a nyugdíjkorhatár a nők esetében, mint itt. Az átlagéletkor szintén gyorsabban növekszik, mint bárhol máshol, paradox módon, az EU-ban itt a legalacsonyabb a várható élettartam. Egy tanulmány kimutatja, hogy 30 ezrelékes az elhalálozási arány, ilyen magas arány csak a fejlődő országok lemaradóbb területein és a háborús övezetekben található meg. A születési arány egyébként Európa-szinten középen helyezkedik el, 1,4 gyermekkel/nő.

Bartok Barbara

Galaci leltár

2019 áprilisában írta Cezar Amariei az expresdedunare.ro portálon: Galac (és környéke – szerk.) az elmúlt tíz év leforgása alatt 100 ezer lakost veszített!

A hihetetlen adatot egy 2008-as Eurostat és egy 2018-as tanácshatározat demográfiai tanulmányának összevetéséből számolta ki a sajtós.

Eszerint tíz év alatt az aktív, vagy­is a 15 és 65 év közötti lakosság száma csökkent százezerrel, Galacon és 30 kilométeres körzetében. 2008-ban még 437.000 lakossal számoltak, 2017-ben már csak 238.613-mal, s az előrejelzések szerint 2025-re ez a szám 220 ezerre csökken. Az újságíró megjegyzi, hogy nem mindenhonnan „menekültek” az aktív lakosok, és Kolozsvárt meg Temesvárt hozta fel példának.
Ez így is van, például 2007 és 2017 között a Kolozsvárba olvadt Szászfenes lakossága 7600-ról 33 ezerre nőtt a robbanásszerű fejlődésnek köszönhetően.

Az elnéptelenedéshez vezető üzlet

Románia legnagyobb kohászati kombinátjáért, a galaci Sidexért 2001-ben a román államnak 77 millió dollárt kellett volna kasszíroznia, amikor eladta a világ egyik leggazdagabb emberének, Lakshmi Mittalnak. Gyakorlatilag nem kapott semmit, mi több, elengedett az Arcelor Mittalnak egymilliárd dollárnyi adósságot, a rossz nyelvek szerint annak fejében, hogy az csendesen szabaduljon meg a megmaradt alkalmazottaktól, elkerülendő, hogy azok az állami cég pénzén ne termeljenek, és még fizetést is kapjanak a kényszerszabadságuk ideje alatt (és tüntessenek, rontva a kormánypárt imázsát).
Nota bene, a ki nem fizetett 77 millió dollár is a becslések szerint csak a benne rejlő ócskavas árának a tíz százaléka lett volna, mely ócskavasat nem feltétlenül Mittal úr értékesített, hanem a környékbeli, szép, csicsás tetejű, bádoggal fedett paloták tulajdonosai.

A kombinát, Gheorghe Gheorghiu Dej álma volt, a kolosszust 1960-ban kezdték építeni, és amikor elkészült, 1600 hektáron terjeszkedett , egy kisvárosnyi területen. Az avatószalagot már Ceaușescu vágta el, és 1970-ben már itt termelték a román acélszükséglet 70%-át, s szerte az egész világra exportált.
A csúcson 1989 előtt volt, amikor 8 millió tonna acélt termelt, tehát volt, ahonnét lopni, amikor hozzáláttak. 1989-ben minden hatodik galaci, 50 ezer ember dolgozott a kombinátban, de nem feltétlenül azok loptak.

A jelt Petre Roman kormányfő adta meg, amikor a kombinátot kereskedelmi társasággá alakította, és magára hagyta. Több sem kellett a megszámlálhatatlan nagyfőnöknek, kisfőnöknek, politikusnak, újságírók, szakszervezetisek emlékei szerint tíz év alatt úgy lopták el a cég vagyonát, hogy 1400 kullancs-céget hoztak létre, amelyek – elvileg – ellátták nyersanyaggal, különböző szolgáltatásokat végeztek. A cégek tulajdonosai között voltak Dumitru Nicolae, a kombinát vezérigazgatója 1991-1999 között, Paul Păcuraru, volt galaci szenátor, exmunkaügyi miniszter. De a körben ott volt Traian Băsescu későbbi apatársa, Gheorghe Ionescu, Dan Drăgoi, Victor Stănculescu tábornok jobb keze, Liliana Mincă, a lottótársaság volt vezetője.

Hogyan loptak? Andrei Li­șin­s­chi, a Forbes Top 300-as listáján szereplő üzletember mesélt az egyszerű receptről: egy ilyen nagy cégnek sok mindenre van szüksége, aminek beszerzésére szerződést köt egy kereskedelmi társasággal, hogy „egyszerűbb” legyen. Aztán a beszerzett árut 300, 500, 800 százalékos haszonnal adták el a kombinátnak. Ez volt az üzlet.

Na most képzeljük el mindezt nem csak anyacsavarokkal, fénymásolókkal, hanem mondjuk teherautókkal vagy netán vasérccel teli sok-sok teherhajóval, amit a Sidex megvásárolt a beszállító gengszterektől, úgy is, hogy egy számlával háromszor is fordultak kifelé, acéllemezekkel, hiszen kapott részesedést a kapus, az éjjeliőr, a milicista is. Így jutottak el tíz év alatt oda, hogy a Sidex 3 milliárd dollárral tartozott az államnak, amikor a Mittal ajándékba kapta a Năstase-kormánytól. Akkorra a kezdeti 50 ezerről (ami családra kivetítve 150 ezer) 27 ezerre csökkent az alkalmazottak száma, 2017 végére már csak ötezer embernek adott munkát.

Willmann Walter