Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A kék-fehérek elveszítették utolsó edzőmérkőzésüket, 2–0 arányban kaptak ki a szintén III. ligás Barcarozsnyótól. A KSE január közepétől kezdett hangolódni a bajnoki szezon folytatására, a játékoskeret megerősítésén túl több edzőmeccset is lejátszottak. A felkészülési időszakban a KSE 4–0-s vereséget szenvedett a Brassói Coronától, majd 2–0-ra nyert ellenük, 6–4-re verte Chişcani együttesét, 2–0-ra győzte le a Sepsi OSK II-őt, illetve 2–2-es döntetlent játszott a sepsiszentgyörgyiek ellen, továbbá 4–0-ra alulmaradt a Székelyudvarhelyi FC-vel szemben.
Gazda József vezetőedző érdeklődésünkre hasznosnak értékelte az év eleji közös munkát, és elégedetten nyilatkozott a játékoskeretről, minden posztra legalább két bevethető futballista közül választhat. Elmondása szerint szeretnék felülmúlni az utóbbi években elért kilencedik helyezést, ehhez viszont nagyon fontos a jó rajt, ugyanis az első hat fordulóban – a Foresta Suceava elleni párbaj kivételével – direkt riválisaikkal kerülnek szembe, így az ellenük szerzett esetleges pontok felértékelődnek.
– Hosszú és nehéz felkészülési időszakon vagyunk túl, majd a bajnoki mérkőzések döntik el, mennyire volt sikeres ez a periódus. Voltak biztató jelek a játékban, úgyhogy remélhetőleg jó teljesítményt fogunk majd nyújtani a tétmeccseken is. Sikerült erősítenünk, több olyan játékos érkezett, akik valamilyen formában kötődnek a csapathoz, ettől függetlenül, meg kell szokniuk egymást, össze kell hangolni a játékukat, főleg ezzel telt a februári időszak – fejtette ki lapunknak.
A KSE tavaszi programja a III. liga 1. csoportjában: 16. forduló (március 7.): KSE–Galaci Dunărea, 17. forduló (március 13.): Foresta Suceava–KSE, 18. forduló (március 21.): KSE–Huşana Huşi, 19. forduló (március 28.): CSM Bacău–KSE, 20. forduló (április 4.): KSE–Şomuz Fălticeni, 21. forduló (április 8.): Bucovina Rădăuţi–KSE, 22. forduló (április 11.): KSE–Sporting Lieşti, 23. forduló (április 17.): KSE–Aerostar Bacău, 24. forduló (április 25.): Oţelul Galaţi–KSE, 25. forduló (május 2.): KSE–Ştiinţa Miroslava, 26. forduló (május 6.): Focşani–KSE, 27. forduló (május 9.): KSE–Botoşani 2, 28. forduló (május 16.): Ozana Tg. Neamţ–KSE, 29. forduló (május 23.): KSE–Ceahlăul Piatra Neamţ, 30. forduló (május 30.): Paşcani–KSE.
KERETBE: A KSE játékoskerete: Gabriel Bunduc, Farkas Róbert kapusok; Fozocoș George, Tankó Zsolt, Răzvan Damian, Bogdan Cîrstian, Gajdó Tamás, Nicolae Păun, Andres Mihai Dumitrescu, Barbócz Norbert hátvédek; Gazda József, Kanyó Szilárd, Gáll Attila, Bandi Álmos, Mojzi Botond, Yamazaki Akira középpályások; Veress Zsombor, Emilian Popa, Sánta Loránd, Pakucs Norbert, Faragó Hunor, Orosz István támadók.
Az 1. csoport rangsora: