Persze ha a sorba álsz 20 órát amíg a cigányok hazamennek.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Magyarország területére csupán a magyar állampolgárok léphetnek be, ugyanakkor a teherforgalom is biztosított.
Ez igen érzékenyen érinti azt a rengeteg román és bolgár vendégmunkást, akik Németországból és Franciaországból indultak útnak hazafelé. A nickelsdorfi határátkelőnél ugyanis feszült a hangulat az osztrák közmédia burgenlandi tudósítója szerint: „Fogyóban a vizük, fogyóban az élelmük, és miután már órák óta itt várakoznak, nem tudják, mitévők legyenek.” A Kurier szerint bár kedden délelőtt nyugodt volt a helyzet, a hajnali órákban blokádot alkottak az átkelni nem tudó románok és bolgárok.
A délelőtti órákban a teherautókat leterelték az autópályáról egy kisebb határátkelő felé, amin keresztül zavartalanul folyhat tovább az áruforgalom. Azonban a személyautók előtt továbbra is zárva maradnak a határátkelők, ami tanácstalanul hagyta a Románia és Bulgária felé utazókat.
Az M1 aktuális csatorna tudósítója a helyszínről azt jelentette: a nem magyar állampolgárok éjfélkor még visszafordultak az osztrák magyar határtól, de most nem hajlandók elhagyni a sorokat.
A magyar rendőrök jelenleg az osztrák határhoz közelebb, az útlevél-kezelőhelytől négyszáz méterre álltak fel, így próbálva visszafordítani az elsősorban román, bolgár és szerb rendszámú autókat.
Körülbelül 60-70 ember kiszállt az autójából és dél óta a belépésre jogosult kamionok forgalmát is elállják, ezzel próbálva elérni, hogy átengedjék őket a határon – hangzott el a műsorban.
Hozzátették: a belépésre nem jogosultak legtöbbje vendégmunkás, többnyire Németországban és egy részük Franciaországban dolgozott, és valószínűleg a határnál szembesültek azzal, hogy Magyarország lezárta határait a külföldiek előtt.
Humanitárius folyosó megnyitását kérte Szijjártó Pétertől kedden Bogdan Aurescu román külügyminiszter, hogy Magyarországon keresztül utazhasson haza az a több mint 3500 román állampolgár, akik a magyar-osztrák határon, Hegyeshalomnál akadtak el.
Aurescu telefonon kért segítséget magyar kollégájától, arra hivatkozva, hogy szerinte nem volt elegendő idő az intézkedés bejelentése és életbe léptetése között.
A bukaresti külügyminisztérium tájékoztatása szerint a magyar külgazdasági és külügyminiszter megígérte, hogy a magyar hatóságok kivételesen, egyszeri alkalommal, a lehető legrövidebb időn belül lehetővé teszik a román állampolgárok hazautazását Magyarországon keresztül, miután ennek részleteiről megállapodnak egymással a két ország illetékes belügyi szervei.
Ugyancsak kedden Iulia Matei külügyminisztériumi államtitkár is megbeszélést folytatott az ügyben Magyarország bukaresti nagykövetével, Zákonyi Botonddal, és Románia budapesti nagykövete is kérte a helyzet rendezését a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium európai és amerikai kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkárával, Kumin Ferenccel folytatott egyeztetésen.
Magyarország hétfőn éjféltől zárta le határait a külföldről érkező nem magyar állampolgárok előtt. Az erről szóló döntést Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délelőtt jelentette be az Országgyűlésben. A jövőben csak magyar állampolgárok léphetnek be az ország területére. A korlátozás csak a személyforgalomra vonatkozik.
Kedden éjjel egyszeri átutazást tesznek lehetővé a román és a bolgár állampolgároknak a kijelölt tranzitútvonalon – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi Facebook-bejegyzésében.
A tárcavezető kifejtette: a nap folyamán többször is egyeztetett telefonon a bolgár és a román külügyminiszterrel, akik azt kérték, hogy Magyarország tegye lehetővé az Ausztriában rekedt bolgár és román állampolgárok hazatérését.
Szijjártó Péter kiemelte: „számunkra az elsődleges szempont a magyar emberek egészségének megvédése, ezt a célt szolgálják a határvédelmi intézkedéseink is”. Mindezt figyelembe véve, a ma éjszaka folyamán egyszeri átutazást tesznek lehetővé a román és a bolgár állampolgároknak a kijelölt tranzitútvonalon, hazatérésük érdekében – közölte. Hozzátette: a részletekről a rendőrfőkapitányok megállapodtak.
A külügyminiszter hangsúlyozta: ezzel együtt Magyarország elvárja, hogy mind a román, mind a bolgár hatóságok értesítsék saját állampolgáraikat a magyar határvédelmi intézkedésekről, arról, hogy Magyarország területére csak magyar állampolgár léphet be személyi forgalom keretében.
Kitért rá: az osztrák hatóságoktól pedig elvárják, hogy tartsák fenn a rendet a határ osztrák oldalán és tegyék lehetővé a magyar állampolgárok és a teherforgalom számára a határátkelőhely használatát.
Romániai idő szerint kedden 22 órától indulhatnak útnak a jelenleg az osztrák-magyar határnál várakozó román állampolgárok; a humanitárius folyosó szerdán 7 óráig lesz nyitva – jelentette be kedd este Karl Nehammer osztrák belügyminiszter.
Miután Magyarország lezárta határait a külföldiek előtt, nagy problémák adódtak a határátkelőknél, ezek megoldása érdekében nyitják meg a humanitárius folyosót – mondta sajtótájékoztatóján a miniszter.
Nehammer azt mondta, hasonló gondok adódtak az osztrák-német határon is, állítása szerint 15-20 kilométeres sorok alakultak ki a subeni határátkelőnél is.
(MTI/Index/Agerpres)
Persze ha a sorba álsz 20 órát amíg a cigányok hazamennek.
A magyar állampolgárokat átengedik. De üljön csak otthon, minek akar most utazni?
Igen átengedi ha van lakcíme,mert ugye nem a híd alá megy…Hallgasd a híreket!
És a Romániaban vagyis Erdélyben élő ki rendelkezik magyar állampolgárival és személyivel. Azt átengedi a magyar ????