Győzedelmes költészet

Egyik esztendőben arra kért fel a lelkész, beszéljek templomukban az 1848-as harcokról. Nehéz feladatnak gondoltam, de csak egy pillanatra. Eleinte azért tűnt furcsának, mert Isten házában fegyveres küzdelemről szólni eléggé megfoghatatlannak látszik. Ám rádöbbentem, ilyen volt mindig az élet, helye volt a legnehezebb percekben is a jókedvre derítő mozzanatoknak.

Így vagyok most is: a költészet világnapja volt március 21-én, egyben a tavasz első napja is, s vajon lehet a jelenlegi körülmények közepette költészetről beszélni, hiszen a vers elsősorban az öröm, a reménység, az emberség megnyilatkozása. És ennek a gyilkos vírusnak a fenyegetésétől reszket most a világ, holott éppen most a szokásostól elmélyültebben kellene beszélnünk a szép szavak művészetéről, a mindennapokat fényesítő, gazdagító rímek, sorok, strófák mosolyt, okos és szép gondolatokat fakasztó lehetőségeiről.

Hiszem, hogy ez a drámai helyzet egészen új körülményeket teremthet, hiszen a bezártságban, ha nem számítjuk a számítógépet, a telefont és a televíziót, csak a könyv marad igazi barátunk. Önkéntelenül is felnyúlunk könyvespolcunkra, s ha jártasak vagyunk, éppen a nekünk tetsző kötetet, talán éppen verseskötetet tapogatunk ki, s én megelőlegezem azt, hogy kikászálódva ebből a szomorú kényszerből, a versnek az eddigieknél jóval több barátja szabadul ki a szobafogságból.

Lesznek bizonyosan számosan, akik éppen most találkoznak először a vers ízével, s akadhatnak olyanok is, akik eleddig nem észlelték a költemény lelket, szívet gyógyító hatását. Felemelő dolog tehát, hogy a költészetnek is van világnapja az UNESCO (kulturális világfórum) 1999. november 18-i döntésének köszönhetően, s az sem mellékes, hogy a marokkói oktatási, kulturális és tudományos nemzeti bizottság főtitkára volt a kezdeményező. Nyilvános ünneplésre tehát nem kerülhetett sor, de ünnepelhetünk önmagunkban is, s ebben legjobb társunk kétségtelenül egy versgyűjtemény; lehet az magyar nyelvű, de akár más nemzetek költészetéből merítkező alkotás.