Tamás Sándor: Rajtunk, magyarokon múlik, hogy a nacionalista Tîrnoveanu mandátumhoz jut-e Háromszéken (X)
Elkezdődött a 2024-es szuperválasztási év második félidője. Háromszék felkészült jel...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Pedagógusaink ötletei
Dr. Deák Ferenc magyar szakos tanár
A kortárs irodalom erőteljesen reflektál a szocialista-kommunista Ceaușescu-rendszer diktatúrájára. A művek gyerek és pályakezdő értelmiségi szerepekbe helyezett áldozatokat jelenítenek meg. Gyakran az énelbeszélő erős emóciójában beszélnek a társadalom diktatórikus berendezkedéséből elszenvedett traumákról és frusztrációkról. A rendszerváltás paradigmájának irodalmi megjelenítésében egy görcsös visszatekintés uralkodott el, amelyet gyakran a kivándorló irodalom emel a nemzetközi irodalmi diskurzusok szintjére. Dragomán György regényeinek és novelláinak gyerekhősei a bukott szülők nélküli légüres térben válnak héroszokká. Hősei a szocialista társadalom ábrázolásából áldozatokként nőnek ki, küzdelmeik a kelet-európai diktatúra közhelyeit parabolizálják. Tompa Andrea énelbeszélő regényei száz év perspektívájából láttatják a politikai ideológiák sodrásában élő emberek párhuzamos boldogságkeresését. Bartis Attila a művész és értelmiségi ember szerepkörében a rendszer fojtogató félelmeit és a paradigmaváltás hiányát jeleníti meg. Herta Müller egy másik kisebbségi létből mondja el az egyént bénító kiszolgáltatottságot és az önfeladás kényszerét. A kortárs irodalom exportálja a rendszerváltás előtti erdélyi kisebbségi lét traumáját. Gadamer megállapítását a kelet-európai ember létezésére szemléletesnek találom: „a történelmi tudatunk állandó túlingerlésében élünk” (Gadamer, Hans-Georg).
Vida Gábor Egy dadogás története című könyve egy családtörténet romjain keresztül beszél az erdélyi magyarság periférikus létszemléletéről.
A kiemelt művek gyakran az énelbeszélő narrációval és a fikció lehetséges világával fel is mentik magukat a társadalom referenciális ábrázolásától. A posztmodern irodalom szövevényes szövegvilágával szándékoznak önálló márkajegyet adni a nyolcvanas évek hasonló történetsorainak bemutatásakor. A nemzetközileg nagyobb visszhangot kiváltó művek sikere mintha abban állna, hogy sémáikban a diktatúra közhelyeit és a mártír szerepkört írják újra.
Deák Magdolna magyar szakos tanárnő
Szimbolikusnak érzem Borcsa Imola nemrég megjelent novellás kötetének címét, a Magnébéhatot, hiszen a mai helyzetben az irodalom is „enyhe szorongásoldó”, s izomgörcsökkel teli, beszűkült mozgásterünkben olyan világok felé visz, ahova most nem utazhatunk. Gondolok itt Olaszországra, ahova két regényen keresztül jutottam el az elmúlt napokban: az egyik Szerb Antal Utas és holdvilág és a másik Elena Ferrante Nő a sötétben.
Az egyik klasszikus és magyar, a másik kortárs és olasz. Időbeli és térbeli távolságuk ellenére sok hasonlóságot, s természetesen a hasonlóságokban különbségeket lehet felfedezni bennük. Mindkettő utazástörténet: az olasz világ általunk is ismert/reális/kulturális terein keresztül a szereplők életének lelki sikátorain, az emlékezésük és önelemzésük belső útján is végigvezetnek, s szinte észrevétlenül indítanak el saját labirintusaink, örvényeink felé.
Szerb művének főszereplője, Mihály, aki bölcsész, 36 évesen, nászútján jut el Budapestről Olaszországba, „a felnőtt dolgok” színhelyére, s úgy érzi, „hazaérkezett;” ám ez az otthon saját múltjával, a régi, de épp ezért fontos dolgokkal való számvetés története is, ahova feleségét is beviszi, mert „amíg azokat nem ismeri, bizonyos fokig mindig csak jövevény marad az életében”, s saját jelenéből, házasságából való kilépés története is, hogy önnön személyiségének legmélyebb rétegeihez eljusson, hogy valóban hazataláljon.
Ferrante szereplője, Leda, egyetemi tanár, író, 47 évesen utazik a városból [Nápoly] a Jón-tenger partjára, végre egyedül, nyaralni, s egy, a parton megfigyelt családon keresztül tárja fel önmetsző őszinteséggel saját családtörténetét: anyjához, anyaságához, két leányához kapcsolódó, eltérő érzéseit, felismeréseit, az elvárások, a szerepkényszer, önmaga előli szökését és visszatérését. Női és férfi sorsok fonódnak itt össze, s válnak el a tengeri lét állandó mozgásának megfelelően.
Köszönöm, hogy felhívtátok a figyelmemet Elena Ferrante-ra. Nem olvastam még az irásait. Bögözi Simon.