Magad védd a mindenséget

Zárt földrész lett Európa is. Segélyek meg kórházi áruk jönnek be óriás gépeken. Az a hír is belibeg bizonytalanul, hogy ennek a kórnak is van vége, van sánca és dögkútja. Tudnunk kell, hogy a védekezéshez elengedhetetlen erőt veszít, aki a reményt föladja. A pápával imádkoztunk világszerte együtt a minap. Rettegett és menekült közelünkből is a vész önző haragja. Mert nincs önzőbb más, mint a magunk veszedelme a kiszolgáltatottságunkban. Ismeretlen volt a vírusnak ez a változata, hát most megismertük.

Kocsiból kel ki déli tizenkettőkor a sudár fiatalember, arcán zöld maszk a vírus ellen. Eszembe jut a többi ismeret közül az is, amit szintén most tanult meg az emberiség, hogy a fiatal férfi szabadon járhat, a maszk nem őt védi, hanem mindazokat, akik véle szembe s közelbe jönnek. Nagy csomagot vesz ki a kocsiból – nekem az is eszembe jut, vajon hányszor, s hogyan mos kezet otthon, hová, milyen fertőtlenített lábtörlőre lép…

Hátha megtanulja ez a mostani Európa végre már, hogy egymást is kell védenünk, egymást és magunkat egymás örömére és védelmére; a másikat kell, másokat kell védenünk, mert akkor magunk is megmaradunk egymás segedelmére. Ezt a vírust immár megismertük. Fegyverünk is van már ellene. Egymást a magunk közelében, a bajokban ismerjük meg igazán. Színes koronaként ábrázolják a vírust. Sose felejtjük el az ábrát.

A fiatal férfi a vásárolt holmival sürögve rohant a szomszédos házba: – Uram, csak nehogy elbotoljon… Világít arcán a maszk, szent tárgy most, mert a többséget, másokat, a mindenséget védi, nem csak önmagát!

Hány világháború, Istenem! Hány birodalom volt, el a rettenetes Harmadikig. Mondom, fennhangon: a többieket kell védened világszerte a legújabb egyetemes ellenséggel szemben, ember! Ember, aki meg nem tagadhatod önmagad, hiszen az emberi mindenség várja, kívánja tőled ezt. Én addig vigyázom a kocsid, szekered, te csak nehogy elbotolj a mindennapi terhed alatt, ember, fiatal, cipekedő, maszkos emberünk.