Egy új világ következik?

A koronavírus-járvány lefolyását becsülte meg Ed Yong. A The Atlanticben március 25-én megjelent írás adatainak zöme ugyan az Egyesült Államokra vonatkozik, de azokat nem nehéz saját körülményeinkre alkalmazni és tovább gondolni. Az írás szerkesztett változatát közöljük.

Három hónappal ezelőtt senki sem tudta, hogy egyáltalán létezik a SARS-CoV-2-nek keresztelt vírus. Mára viszont elterjedt a világ csaknem minden országába. Gazdaságokat zúzott szét, egészségügyi ellátó rendszereket roppantott össze, megtöltötte a kórházakat és kiürítette a nyilvános tereket. Elvonta az embereket a munkahelyüktől és eltávolította barátaiktól. Olyan mértékben lerombolta a modern társadalmat, amilyennek a legtöbb élő ember soha nem volt tanúja. Hamarosan mindenki fog ismerni valakit, aki fertőzött. A II. világháborúhoz vagy a szeptember 11-i támadásokhoz hasonlóan ez a világjárvány már bevéste magát a nemzet lelkébe.

Egy ilyen mértékű globális világjárvány elkerülhetetlen volt. Az elmúlt években egészségügyi szakemberek százai írtak könyveket, fehér könyveket és kommentárokat, és figyelmeztettek a lehetőségre. Bill Gates is mondta mindenkinek, aki meg akarta hallgatni, köztük a TED Talk-ja 18 millió nézőjének. 2018-ban írtam egy tanulmányt a The Atlanticnek, amelyben kifejtettem, hogy Amerika nincs felkészülve egy járványra. Októberben a Johns Hopkins Egészségbiztonsági Központ előre vetítette, hogy mi történhet, ha egy új koronavírus végigsöpör a világon. Aztán az egyik megtette. A feltevések valósággá váltak. A „Mi van ha?” átalakult abba, hogy „Most mi lesz?”

A C generáció

Akkor most mi legyen? A múlt szerdán, amely most már a nagyon távoli múltnak tűnik, beszéltem a járványról egy várandós hölgyismerősömmel. Rájöttünk, hogy az ő gyermeke egyik első tagja lehet annak a seregnek, akik a COVID-19 által alapvetően megváltoztatott társadalomban születnek. Úgy döntöttünk, hogy C generációnak nevezzük őket.

Amint látni fogjuk, a C generáció életét az elkövetkező hetekben meghozott döntések és az ezek eredményeként elszenvedett veszteségek fogják meghatározni. A Globális Egészségbiztonsági Index egy értékelésében, amely minden országot a pandémiára való felkészültség alapján minősít, az Egyesült Államok pontszáma 83,5 – ez a legmagasabb érték a világon. A gazdag, erős, fejlett Amerika állítólag a legjobban felkészült nemzet. Ez az illúzió apró szilánkokra tört. Több hónapnyi előzetes figyelmeztetés ellenére, amíg a vírus csak más országokban terjedt, amikor a COVID-19 végül elérte Amerikát, Amerika elbukott.

Az új koronavírus nemcsak fertőzőbb és több halálos áldozatot okoz, mint a szezonális influenza, de néhány napig lopakodva terjed az egyik gazdaszervezetről a másikra, mielőtt nyilvánvaló tüneteket váltana ki. Az ilyen kórokozó megfékezéséhez az országoknak ki kell dolgozniuk egy tesztet, és azt kell használniuk a fertőzött emberek azonosítására, izolálására és azoknak a nyomon követésére, akikkel kapcsolatba kerültek. Ezt tette rendkívül hatásosan Dél-Korea, Szingapúr és Hong Kong. Ez az, amit az Egyesült Államok nem tett.

A következő hónapok

Olaszország és Spanyolország komor tanulságokat kínál a jövőről. A kórházakban nincs elég kórterem, ellátmány és személyzet. Mivel nem tudtak mindenkit kezelni vagy megmenteni, az orvosok elképzelhetetlen helyzetbe kerültek: el kellett dönteniük, hogy mely betegeknek van nagyobb esélye a túlélésre – azokat kezelték, a többieket hagyták meghalni. Az Egyesült Államokban az egy főre jutó kórházi ágy kevesebb, mint Olaszországban. Június végére minden rendelkezésre álló kritikus beteget ellátni képes ágyra körülbelül tizenöt COVID-19 beteg jut. A nyár végére a világjárvány 2,2 millió amerikai halálát okozza közvetlenül, és ebben nincsenek benne azok, akik közvetve halnak meg amiatt, hogy a kórházak nem képesek ellátni a szokásos szívrohamokat, stroke-okat és autóbaleseteket. Ez a legrosszabb forgatókönyv. Ennek elkerülése érdekében négy dolognak kell történnie – mégpedig gyorsan.
Az első és legfontosabb a maszkok, kesztyűk és egyéb személyi védőeszközök gyors gyártása. Ha az egészségügyi dolgozók nem maradnak egészségesek, a küzdelem többi része összeomlik. Egyes helyeken a készletek már annyira alacsonyak, hogy az orvosok újrahasználják a maszkokat, adományokat kérnek, vagy saját maguk varrják a maszkokat. Ezek a hiányok azért jelentkeztek, mert az orvosi eszközök rendelésre készülnek és túlságosan bonyolult nemzetközi ellátási láncoktól függnek, amelyek jelenleg túl vannak terhelve. A kínai Hubei tartomány, a világjárvány epicentruma, az orvosi maszkok gyártási központja is volt.

A második sürgető igény: óriási számú COVID-19-teszt. Ezek a tesztek, szintén a nemzetközi ellátási láncok túlterhelése miatt, ugyancsak lassan érkeznek, nem beszélve arról, hogy a világ egyik legnagyobb orrgarattampon-gyártója az olaszországi Lombardiában van, amelyik Európa egyik leginkább járványsújtotta régiója.

A védőfelszerelések és a tesztek beszerzése időigényes. Hogy a járvány terjedése meghaladja-e a kórházak kapacitását vagy eléggé lelassul, az a harmadik feltételtől függ: a fizikai távolságtartástól. Gondoljunk bele: a társadalomnak most már csak két csoportja van. Az A csoport, amely részt vesz a járvány elleni küzdelemben, akár betegek kezelésével, tesztek futtatásával, vagy készletek gyártásával, és a B csoport, amelyben benne van az összes többi ember, amelynek az a feladata, hogy időt nyerjen az A csoportnak. A B csoportnak most „el kell laposítania a görbét” azzal, hogy fizikailag elszigeteli magát másoktól, és ezzel megszakítja a fertőzési láncot. Tekintettel a COVID-19 lassú biztosítékára, az egészségügyi ellátórendszer jövőbeli összeomlásának megakadályozása érdekében ezeket a látszólag drasztikus lépéseket még azelőtt meg kell tenni, mielőtt arányosnak éreznénk, és meg kell tartani néhány hétig.

A negyedik feltétlenül szükséges dolog: az egyértelmű koordináció. Az embereket meg kell győzni a társadalmi távolságtartás fontosságáról, rá kell vezetni, ösztönözni kell őket, hogy ez a megoldás.
De úgy tűnik, hogy Trump nem elég határozott és kitartó. Az elmúlt napokban jelezte, hogy a gazdaság védelemének érdekében kész lazítani a társadalmi távolságtartást elrendelő szabályokon. Az üzleti vezetők hasonló retorikát alkalmaztak, azzal érvelve, hogy a magas kockázatú embereket, mint például az idősöket, meg lehet védeni, míg az alacsonyabb kockázatú emberek visszatérhetnek munkába. Ez a gondolkodás csábító, de hibás. Túlbecsüli annak képességét, hogy felmérjük az egyén kockázatát, és hogy el tudjuk különíteni a „magas kockázatú” embereket a társadalom többi részétől. Alulbecsüli, hogy a vírus mennyire sújtja az „alacsony kockázatú” csoportokat, és hogy a kórházak mennyire lesznek túlterheltek, ha még a fiatalabb demográfiai csoportok is megbetegednek.

A Pennsylvaniai Egyetem nemrégiben elvégzett elemzése szerint 960 ezer amerikainak még akkor is intenzív ellátásra lesz szüksége, ha a társadalmi távolságtartással kapcsolatos intézkedések 95%-kal csökkentik a fertőzés mértékét. Az Egyesült Államokban csak körülbelül 180 ezer lélegeztetőgép van, és ami ennél is relevánsabb, összesen csak 100 ezer beteg egyidejű ellátására képes légzőszervi terapeuta és gondozó személyzet van. Ostobaság lenne eltekinteni a társadalmi távolságtartástól. Katasztrofális lenne elhagyni ezt az intézkedést, amikor még mindig nincs elégséges mennyiségű teszt és védőfelszerelés.

A végjáték

Még a tökéletes válasz sem vet véget a járványnak. Mindaddig, amíg a vírus jelen van valahol, fennáll az esélye annak, hogy egy fertőzött utazó újra szikrát okozzon olyan országokban, ahol már eloltották a tüzet. Ez már megtörtént Kínában, Szingapúrban és más ázsiai országokban, amelyekben rövid időre úgy tűnt, hogy a vírus ellenőrzés alatt áll. Ilyen körülmények között három lehetséges végjáték létezik: egy nagyon valószínűtlen, egy nagyon veszélyes és egy nagyon hosszú.

Az első az, hogy mindegyik nemzet képes a vírust egyidejűleg visszaszorítani, mint ahogyan az eredeti SARS-szal történt 2003-ban. Tekintettel arra, hogy a pandemiás koronavírus milyen széles körben elterjedt, és mennyi országban jelen van, a szinkronizált ellenőrzés esélye elenyészően kicsi.

A második az, hogy ez a vírus is megteszi azt, amit a múlt influenzajárványai tettek: végigégeti a világot, és elegendő megerősödött immunrendszerű túlélőt hagy maga után, hogy végül maga küzd az életképes gazdaszervezetek megtalálása érdekében. Ez a „nyájimmunitás” forgatókönyv gyors, és így csábító. De ez rettenetes költségekkel járna: a SARS-CoV-2 fertőzőbb és halálosabb, mint az influenza, és valószínűleg több millió halottat és lepusztult egészségügyi rendszereket hagyna hátra. Az Egyesült Királyság kezdetben úgy tűnt, hogy megfontolja ezt az „nyájimmunitás” stratégiát, ám visszalépett akkor, amikor a modellek feltárták a súlyos következményeket. Az Egyesült Államok most úgy tűnik, hogy szintén ezt veszi fontolóra.

A harmadik forgatókönyv az, hogy a világ elhúzódó vakondütős játékot játszik a vírussal, és itt-ott megállítja a kitöréseket, amíg egy védőoltást elő lehet állítani. Ez a legjobb megoldás, de a leghosszabb és legbonyolultabb is.

Első feltétele az, hogy elkészüljön a vakcina. De ez a leggyorsabb lépés az összes későbbi közül. Az első vizsgálat egyszerűen csak annyit mond meg a kutatóknak, hogy a vakcina biztonságosnak tűnik-e, és vajon képes-e aktiválni az immunrendszert. A kutatóknak ellenőrizniük kell, hogy valóban megakadályozzák-e a SARS-CoV-2-fertőzést. Állatkísérleteket és nagyszabású vizsgálatokat kell végezniük annak biztosítása érdekében, hogy a vakcina ne okozzon súlyos mellékhatásokat. Meg kell határozniuk, hogy mekkora adagra, hány ismétlésre van szükség az embereknek, hogy működik-e az oltás idős embereknél, és hogy van-e szükség más vegyületek bevitelére a hatékonyságának fokozására.

Második: az immunitás időtartama. Amikor az embereket enyhébb humán koronavírusok fertőzik meg, amelyek hűléstüneteket okoznak, az immunitásuk kevesebb mint egy évig marad meg. Ezzel szemben azon kevesek, akiket az eredeti, sokkal súlyosabb SARS-vírus fertőzött meg, sokkal hosszabb ideig maradtak immunisak. Feltételezve, hogy a SARS-CoV-2 valahol a kettő között van, azt kell feltételeznünk, hogy azok, akik kigyógyulnak a fertőzésből, néhány évig védelmet élvezhetnek. Ennek megerősítésére azonban a tudósoknak pontos szerológiai teszteket kell kidolgozniuk, amelyek felkutatják az immunitást biztosító antitesteket.

Vagy a nyájimmunitás kialakulása vagy a vakcina elkészítése következtében a vírus robbanásszerű terjedése mindenképp megnehezedik, viszont nagyon valószínűtlen, hogy teljesen eltűnik.

Előfordulhat, hogy a vakcinát frissíteni kell, amikor a vírus megváltozik, és az embereket rendszeresen újra kell oltani, ahogyan ez a szezonális influenza esetében is történik. A modellek azt sugallják, hogy a vírus időnként „forrásba jöhet” az egész világon, és néhány évente járványokat válthat ki. A jövőben a COVID-19 olyan lehet, mint a mai influenza – egy téli ismétlődő csapás. Lehet, hogy végül annyira hétköznapivá válik, hogy bár létezik oltás, a C generáció nem szerzi be, megfeledkezve arról, hogy hiánya milyen drámai módon formálta a világot.

Az utóhatás

Ennek a pontnak a lehető legkevesebb halálesettel járó elérése óriási költségekkel fog járni. A gazdaságot óriási sokk érte. Az Egyesült Államokban körülbelül minden ötödik ember elvesztette munkahelyét, vagy csökkentették munkaidejét. A szállodák üresek. A légitársaságok gépei a földön vannak. Az éttermek és más kisvállalkozások bezárnak. Az egyenlőtlenségek növekedni fognak: a társadalmi távolságtartást erősítő intézkedések leginkább az alacsony jövedelmű embereket sújtják, akik nagy valószínűséggel olyan krónikus betegségekben szenvednek, amelyek növelik a súlyos fertőzések kockázatát.

A fertőzést a mentális egészséggel kapcsolatos problémák másodlagos hulláma követi. Mélységes rettegés és bizonytalanság idején az embereknek megtiltják a megnyugtató emberi kapcsolatokat. Az ölelések, kézfogások és más társadalmi rituálék veszélyt jelentenek. A szorongással vagy obszesszív-kompulzív zavarral küzdő emberek szenvednek. Az idős embereket, akik a közélet már kirekesztett, felkérjük, hogy még távolabb kerüljenek, elmélyítve a magányt. Az ázsiai emberek rasszista sértéseknek vannak kitéve a „kínai vírus” miatt.

A világjárvány után a COVID-19-ből felépülő embereket esetleg megbélyegzik, mint az Ebola, SARS és HIV túlélőit. Az egészségügyi dolgozók regenerálódásához időre lesz szükség: még egy-két évvel azután is, hogy a SARS eljutott Torontóba, azok az emberek, akik az elhárításán dolgoztak, még mindig kevésbé voltak produktívak, és nagyobb valószínűséggel szenvedtek kiégésben és poszttraumális stresszben. Azoknál az embereknél, akik hosszú ideig karanténban voltak, agorafóbia alakulhat ki, azaz megtagadhatják otthonuk elhagyását, ahogyan az több esetben Vuhanban is megtörtént – vélik egyes szakemberek.

Mások szerint, ha túléljük a traumát, egy jobb világ jöhet. Úgy, ahogy az AIDS teljesen megváltoztatta a fiatalok szexuális viselkedését, és az óvszer használata általános és normális lett, a koronavírus természetessé teheti a rendszeres húsz másodperces kézmosást.

A pandémiák a társadalmi változásokat is katalizálhatják. Az emberek, a vállalkozások és az intézmények rendkívül gyorsan elfogadtak olyan gyakorlatokat, amelyeket akár eddig is alkalmazhattak volna, de nem tették, ide értve az otthoni munkát, konferenciahívásokat a fogyatékkal élők befogadására, a megfelelő betegszabadságot és a rugalmas gyermekgondozási rendszereket. Talán a világ megtanulja, hogy a felkészülés nem csak maszkokra, oltásokra és tesztekre vonatkozik, hanem a tisztességes munkapolitikára és a stabil és egyenlő egészségügyi rendszerre is. Talán értékelni fogja, az egészségügyi dolgozókat, és belátják, hogy a közegészségügyi szakemberek alkotják a társadalom immunrendszerét, és hogy ezt a rendszert elnyomták.

A korábbi járványok veteránjai régóta figyelmeztettek, hogy az amerikai társadalom a pánik és nemtörődömség váltakozó ciklusainak csapdájában van. Minden válság – SARS, influenza, Ebola – után odafigyelnek és befektetetnek. De rövid békeidő után az emlékek elhalványulnak, és a költségvetés csökken. Viszont okkal gondolhatjuk, hogy a COVID-19 katasztrófa radikálisabb és tartósabb változásokhoz vezethet.

9/11 után a világ a terrorizmus elleni küzdelemre összpontosított. A COVID-19 után a figyelem átterelődhet a közegészségügyre. Javulhat a virológia és a vakcinológia finanszírozása, növekedhet a közegészségügyi programokra jelentkező hallgatók száma. A pandémiák az ENSZ Közgyűlésének napirendjének első helyére kerülhetnek. Előfordulhat, hogy 2030-ban a SARS-CoV-3 a semmiből jelenik meg, és egy hónapon belül térdre kényszerítik.

Fordította: Erdély András