Pedagógusnak születni kell

A szakmákat bemutató sorozatunkban Kelemen Éva, a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola tanítónője mesél arról, hogy milyen körülmények játszottak közre abban, hogy ezt a hivatást választotta.

– Mindig is idegenvezető szerettem volna lenni. Már iskolás koromban erre készültem. Mindebből csak az valósult meg, hogy turista lettem, és öt kontinens 48 államának és 290 településének megtekintése után tudom, hogy jobb turistának lenni, mint idegenvezetőnek – meséli a pedagógus, aki az 1989-es változások idején a kézdivásárhelyi 1-es számú általános iskola román tagozatának 8. osztályos tanulója volt. Nem készült tanítónak, de a sors erre a pályára terelte.

– Édesanyám úgy gondolta, hogy a továbbtanulás érdekében időben el kell sajátítani a román nyelvet. Így kerültem el 1990-ben Brassóba, a tanítóképzőbe, de másfél év után a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben folytattam tanulmányaimat. Nem terveztem, hogy pedagógus legyek, így hozta az élet. Ma már tudom, hogy nincsenek véletlenek. A régi rómaiak a poétákra formálták a közmondást „Poeta non fit, sednascitur”, de úgy gondolom, a tanítókra is érvényes, hogy pedagógussá nem lehet válni, arra születni kell – tette hozzá.

A pár évtizedes tapasztalata alapján, ma már bátran jelenti ki, hogy tanítónak lenni a legszebb, legváltozatosabb, legkreatívabb hivatás.

– Szerencsés vagyok, mert ciklusonként mindig különleges kis emberi lényekkel lehetek együtt, akik gondolkodásukkal, személyiségükkel, szemléletükkel teszik változatossá a napjaimat. Nem könnyű feladat, de a közös munka sikere csodálatos. A gyerekekkel együtt alkotunk, és sokszor nem is a végeredmény, hanem a folyamat a fontos, amin közösen megyünk keresztül. A papírmunkán túl rengeteg öröm van a tanításban. Nincs és nem is tudok elképzelni jobb és egyben nehezebb feladatot a tudás átadásánál. Az osztályajtó egy varázskapu, melyen belépve egy varázsvilágban találom magam, ahol lehetőségem van alkotni, inspirálni, motiválni, nevelni, feltöltődni, hisz a varázspálca nálam van – mondja mosolyogva.

Közben a gyerekek is tanítják, formálják a pedagógust.

– Az önzetlen szereteten és naivitáson túl, minden órán tanítanak valamit magukról, magamról, a világról. Ez eredményezi a folyamatos fejlődést. Minden apró elért siker rávilágít arra, hogy érdemes volt felkelni, bemenni és este örömmel zárni a napot. Ez a mindennapi kihívás állandó fejlődésre, tanulásra késztet, olyan aktuális módszerek ismeretére, amelyek alkalmazásával izgalmasabbá, élvezetesebbé tehetők a mindennapok, hisz a gyerekek nem arra figyelnek, amit mondunk, hanem arra, ahogyan mondjuk. Úgy gondolom, a módszertani sokszínűség és a siker magabiztossá, kiegyensúlyozottabbá teszi az embert, és ezen kvalitások az élet minden területére hatással vannak. Mindezek mellett a legfontosabb, hogy szeretettel és tisztelettel közeledjünk a gyerekek felé. Szerencsésnek tartom magam, hogy a tudás átadása mellett segíthetek a gyerekeknek eligazodni a világban, hogy érdeklődő, értékőrző, színes személyiséggel rendelkező emberekké váljanak, hogy szeressenek iskolába járni, érezzék a tudás hatalmát, fontosságát, hogy reálisan éljék meg a sikert és a kudarcot egyaránt – magyarázta.

Az Örökségünk mozgalom erdélyi nagyköveteként részt vállal a tehetséges gyerekek fejlesztésében, támogatásában, rendszeresen szervez erdei iskolákat, nemzetközi táborokat. Pályafutása során közel 200 kisgyereket tanított a legnemesebb értékrendek megtartására, a hagyományok, az anyanyelv megőrzésének fontosságára.

– Az út felén már túl vagyok, de folytatni kell új célokkal, kihívásokkal, hiszen felvállaltam, hogy „megtanulom, megőrzöm, tanítom, továbbadom…” Bár az évek során kipróbáltam magam több tevékenységi területen is, biztosan tudom, hogy az én hivatásom, hogy a tanítás által saját magam adjam ajándékba a gyerekeknek, mert azzal a reménnyel tanítok, hogy így hozzájárulok egy jobb világ létrejöttéhez – összegezte a pedagógus, aki ezúton mondott köszönetet családjának a támogatásért.