Egyházak üzenete

Húsvét után

Húsvét hajnala még mindig ragyog a szívünkben, és az ünnep öröme átöleli lelkünket. A feltámadás nem csak volt, hanem most is ott van az életünkben, hiszen mindaz, amiben hiszünk, így nyer csak értelmet. Bár az ünnep nem volt olyan, mint eddig, mégis lelkünk nyugalomra lelt.

Húsvét előtt még kételkedtünk, és kérdéseket tettünk fel magunknak. Vajon tényleg isteni terv szerint alakult a világ sorsa? Isten szólt bele a dolgok menetébe? És ki tudná felsorolni azt a rengeteg ki nem mondott gondolatot, ami folyton emészti kicsiny hitünket! Szinte megrémültünk a saját hitetlenségünkön. Akárcsak a tanítványok, akik kételkedéssel fogadták a Jézus feltámadásáról szóló híreket, vagy mint Tamás, aki csak akkor hitt a társainak, amikor konkrétan meggyőződött arról, hogy a feltámadt Úr áll előtte. Jézus válasza erre egyértelmű és kijózanító: „Boldogok, akik nem látnak és hisznek.” (Ján 20, 29b)

Az „istenhit” akadálya sohasem Istenben vagy az ő tetteiben keresendő. A hit, ahogyan azt a Bibliában olvassuk, a „tűzben megpróbált aranyhoz” hasonlít. Isten ajándéka. Ahogy azt Jézus mondja: „Végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy.” (Jel 3,18)

Fülembe cseng egy jól ismert keresztyénének dallama: „Hinni taníts, Uram, kérni taníts!” Talán még tele van a szívünk fájdalommal és keserűséggel, de bizakodva nézünk a jövőbe. Egyszer elmúlnak a nehéz napok, begyógyulnak a világ sebei, és újra lesz igazi feltámadás. Megtanulunk újra hinni és szeretni, hisz ahogy Pál apostol írja: „…megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három: ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.” (1 Kor 13, 13)

Ne légy hitetlen, hanem hívő! Tanulj meg hinni, mert a hit erőt ad a mindennapokhoz, erőt a holnaphoz, a túléléshez. Hidd el, hogy Jézus érted halt meg a keresztfán, érted támadt fel, és akkor is él, ha te nem látod, és még akkor is veled van, ha nem érzed.

Ezért hát „csak azokért sírjunk húsvéti könnyet,/ Akik még mindig húsvét előtt élnek.”(Túrmezei Erzsébet)

Zelenák József evangélikus esperes (Sepsiszentgyörgy)

Holtak között az élőt?

Az asszonyokat a halott iránti szerető kegyelet viszi a sírhoz. Szerették volna befejezni az előző este megkezdett teendőiket: illatos olajokkal még egyszer alaposan megkenni a testet. Halottat keresnek, nem valami csodás eseményre készülnek. Ezért lepődnek meg, sőt félelem fogja őket a két fehérruhás férfi kérdését hallva: „Miért keresitek az élőt a halottak között?”

Nem társalogni jöttek, főként nem idegen férfiakkal: a gyász, a lelkükben támadt zavar miatt földre szegezik tekintetüket. Különben sem illett férfiakkal szóba elegyedni. Miután végighallgatták a különös küldöttek tanítását, azonnal a tanítványokhoz sietnek.

Jézus testének eltűnése zavarba ejti az asszonyokat: az ő emberi várakozásuk összetört, amikor – valószínűleg – szemtanúi voltak halálának. A feltámadás nem az emberi logika műve. A gyász, siratás az a nélkülözhetetlen cselekedet, amelyben lezárhatom önmagamban azt a hatalmamon kívül történést, a halált. Az asszonyok szerették volna lezárni azt a veszteséget, csalódást, amelyet Jézus elvesztése okozott. Szerettek volna gyászolni, s ez a különös hír még nagyobb zavart keltett bennük.

Az ember azért fogadhatja el a feltámadást, mert Jézus előre megmondta, és azért lehet bizonyos benne, mert ő határozottan beszélt erről, miként ezt sok tanú igazolja. Az asszonyok a végén azért hisznek az angyali üzenetnek – „élő”, „feltámadt” –, mert visszaemlékeznek Jézus prófétai szavaira.

Lukács az Örömhír utolsó eseményeiben a Feltámadottal való találkozás minden várakozást felülmúló mozzanatairól számol be. Jézus megjelenik övéi között, akiknek a szíve még mindig tele rémülettel. Nem vakító fényjelekkel mutatkozik meg előttük, hanem megmutatja sebeit. Megérinthetik mindent odaadó szeretetét. Még továbbmegy: ő kér enni barátaitól. A legbensőbb közösségben marad velük.

A kenyértörés lesz az, amelyben felismerhetik Őt. Ezért hangzik fel újra minden misében a vallomás: Íme, hitünk szent titka! Mindazok, akik asztala körül állunk reményteli szívvel feleljük: Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.

Dr. Sávai János, a Szegedi Hittudományi Főiskola tanára

Teremjünk jó gyümölcsöt

„Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, a rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt. Amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, azt kivágják, és tűzre vetik. Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket.” (Mt 7, 16-20)

Kedves Atyánk, köszönjük, hogy imádkozhatunk hozzád. Ma neked énekel a tavasz minden hangja. Téged dicsér a fészket rakó kismadár, a virágba borult fák koronája. Minden arról árulkodik, hogy az élet nem szűnt meg, hiszen ma is az imádság szavain keresztül az Élethez hívsz, hogy Vele kezdjük és folytassuk a mai napunkat is.

Köszönjük, hogy a mi életünk is lehet ilyen szép és vidám. Sőt ennél több is: nemcsak virágzó, hanem gyümölcsöt is adó élet. Hogy amikor megpihensz életünk fájának árnyéka alatt, akkor gyümölcsöt találhass rajtunk. Ne járjunk úgy, mint a zöldellő, magátmutogató, de gyümölcstelen fügefa.

Kérjük Szentlelkedet, hogy jó gyümölcsöt teremjünk életünk fáján. Hogy éhes, szomjas vándorok, ha szeretetünk felé nyúlnak, törhessenek belőle. Ha kenyerünk felé, akkor abból is. Ha időnk felé, akkor abból is. Ha bármi felé nyúlnak, ami nemcsak a miénk, hanem a Tied is, abból lehessen valami az övék is, hiszen csak így igaz az életünk.

Hálád adunk minden gyümölcstermő életért. Azokért, aki szeretetük, békességük gyümölcseiből adnak azoknak, akik félnek és békétlenek. Azokért, akik szabadidejük gyümölcseiből adnak azoknak, akik magányosságukban minőségi időre szomjúhoznak. Azokért, akik képességük, tehetségük gyümölcseiből adnak azért, hogy másokat gyógyítsanak, ápoljanak és segítsenek. Azokért, akik az anyagi javak félretett gyümölcseiből adnak azoknak, akiknek ez az élet fenntartását jelenti.

Kegyelmes Uram, így állj meg a mai napon is az én életem fája mellett, és így vizsgálj meg engem. Tölts el szeretettel és áldásoddal, hogy életem minden napja a Te színed előtt történjen. Ámen.

Bucsi Zsolt Tamás református lelkipásztor (Sepsiszentgyörgy)

Kié vagy?

„Tehát akár élünk, akár halunk, az Úré vagyunk.” (Róma 14, 8)

A társadalmi együttélés szervezett formája kikerülhetetlenné teszi a személyek statisztikai nyilvántartását. Mikor megszületünk, a nyilvántartási rendszerben kapunk egy számot, melléírnak egy nevet, adatokat, apja, anyja neve, származása stb. Életed során ezek az adatok végigkísérnek. Van, melyiken változtathatsz, van, melyiken nem. Ezek közül most, a bibliai idézet indítatására, arra próbálunk választ keresni: kié vagy?

A kisgyermektől, mikor édesen odabújik a szülője mellé, meg szoktuk kérdezni: kié vagy aranyom? És a gyermek válaszol: az édesanyáé. De ha az apa kérdez rá, a válasz hasonló lesz: az édesapáé. Aztán jön a nagymama, nagytata, s olyan büszkén erősít rá a válaszra: hallottátok, mit mondott: a nagymamáé, a nagytatáé! Végül pedig mindenki boldog, mert ezen még ilyenkor olyan jól ki lehet egyezni.

De az idő telik, és a gyermek lassan kezd felnőni. Aztán egy baráti közösségnek vallja, hogy oda tartozik, majd megfogja valaki kezét, és azt mondja: a tied vagyok. Családot alapít, és szíve azt diktálja, hogy a családé. Hovatartozása egyre többfelé irányul, és mind fontosnak hiszi: tartozik egy munkaközösséghez, barátokhoz, falu-város közösségéhez, egyházhoz, egyházközséghez, párthoz, szövetséghez, néphez, nemzethez. És mindfelől gyakran elhangzik a kérdés, hogy kié vagy?

Van, mikor nyugodtan válaszolgatsz. Vannak helyzetek, mikor változtatsz a válaszon, csalódásból, meggyőződésből átcsoportosítasz. Aztán egy csendes percben felteszed magadnak is a kérdést: kié vagyok? Ráébredsz, hogy ha nem is egyszerűen, de sok mindenen tudsz változtatni, csak egy dolgon nem, pedig az nem szerepel külön megnevezve egyik földi nyilvántartásban sem: Istené vagy. Elsősorban és végül.

Minden életpróba, akár a mostani is, ehhez a felismeréshez visz egye közelebb. És e kötelékben érzed magad igazán biztonságban. E felismerés áldását kívánom minden embertársamnak. Ámen.

Ilkei Árpád unitárius lelkész (Vargyas)