Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kár volt halogatni

Kár volt halogatni Kovászna megye

Egyetért Klaus Iohannis elnök tanévre vonatkozó bejelentésével (mely szerint ebben a tanévben már nem térnek vissza az iskolába a diákok) a háromszéki főtanfelügyelő, mi több, az iskolaigazgatókkal történő előzetes tanácskozás után írásban is ugyanezt a javaslatot fogalmazták meg és juttatták el kedden, a bejelentés napján a tanügyminisztériumnak. A tanintézmények vezetőinek ugyan még sok kérdésük van, de remélik, hamarosan pontosabb értesülések birtokában lesznek.

– Tekintve, hogy Európa néhány más államában, ahol újranyitották az iskolákat, már gondok jelentkeztek a koronavírus miatt, és átgondolva, ha csak egy beteg gyerek vagy tanár is bekerülne az iskolába, akkor két hétre elkülönítőbe kerülne minden osztálytárs vagy kolléga, akivel érintkezett az illető, úgy láttuk, jobb, ha nem kezdik már újra ebben a tanévben az oktatást – mondta Kiss Imre főtanfelügyelő. – A társadalmi távolságtartást nem lehet az iskolában betartani, az államnak védőfelszereléseket kellene biztosítani minden tanügyi kádernek és diáknak (kb. 2 millióan lehetnek), ez pedig olyan horribilis összeget jelent, hogy abból már akár eszközöket is vásárolhatnának az online tanításhoz.

Kondor Ágota, a Székely Mikó kollégium igazgatónője óvatosan fogalmaz. Mint mondta, megvárják, míg írásban is megkapják a döntést és néhány pontosítást, mert akár az elnökön „átszűrve”, de a sajtóban is torzulhat az információ, vagy elveszhetnek fontos részletek. A nyolcadikosok és tizenkettedikesek június 2–12. között folyó oktatásával, illetve vizsgáinak módszertanával kapcsolatosan még sok a tisztáznivaló, nem lehet értelmezgetni a rendelkezést, azt egységesen kell az egész országban lebonyolítani, vélekedett.
Bejan András, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum igazgatója érdeklődésünkkor éppen a szülőknek és a diákoknak fogalmazta az értesítőt.

Hirdetés
Hirdetés

– Azt kértem a kollégáktól és a szülőktől, gyerekektől, hogy folytassák az online oktatást, ha lehet, a korábbihoz hasonló intenzitással. Fel vagyunk készülve a felkészítők megtartására, akkor is, ha ez többletmunkát jelent, és remélem, az iskolák szintjén meg tudjuk tartani a vizsgákat, mert felelősek vagyunk a diákokért.

Ez okból Bejan azt is ellenzi, hogy a járványhelyzetben utaz­tassák a javítandó dolgozatokat a megyék között a korábbi gyakorlathoz hasonlóan, mert ez sok emberrel való érintkezést jelentene a szervező, javító kollégáknak.

– Az, hogy csak szeptembertől lesz iskolalátogatás, logikus döntés, ha már ilyen nagy dolgokat tettünk kockára a járvány elkerüléséért, mint a gazdaság működése. De ezt már másfél hónapja be lehetett volna jelenteni – vélekedett Fekécs Károly, a szentgyörgyi Váradi József-iskola igazgatója. – Az osztályozást, a lezárást pedig jobb lenne, ha a tanárokra bíznák, nálunk például már márciusban mindenkinek megvolt a két jegye minden tantárgyból.

Fekécsnek nem túl hízelgő a véleménye az online oktatásról, annak hatékonyságáról („az nem úgy van, hogy valakinek azt mondod, holnapra tanuljon meg kínaiul”), de a tanügy vezetéséről is, amelyik „egy nap egyet, másnap már mást rendelkezik”.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások