„Szeretném újra magam körül látni a fiatalokat!”

Az elmúlt nyáron érkezett Kézdivásárhelyre, a Boldog Özséb Egyházközségbe Kovács József tisztelendő, aki hamar belopta magát a fiatalok szívébe. Elmondása szerint első perctől az a cél lebegett a szeme előtt, hogy „jó gyóntató papként” nézzenek rá a fiatalok, de nemcsak.

 – Ha jól értesültem, ön a fiatalok kedvence. Mivel lopta be az ifjúság szívébe magát?

– Kedves megállapítás – ha így igaz is, a jó Istennek az érdeme. Visszaemlékszem két évvel ezelőtt, pappá szentelésem után sok ötlettel, jövőbe tekintő lelkipásztori tervvel léptem ki a papnevelő intézet falai közül. Mindezeket az a vágy szülte, hogy az Istentől kapott adottságaimmal a közösséget szolgálva Istent sokakkal megismertessem és megszerettessem. Alig néhány hónap eltelte után rájöttem, hogy nem a nagy stratégiák a fontosak, persze elengedhetetlennek a következetes munkához, hanem fontosabb az, hogy akikhez küld a főpásztor, azokat szeressem, és érezzék, hogy értük vagyok! Ezt teszem. Talán ez legjobban a fiatalokkal való foglalkozásomban érhető tetten, ugyanis szívesen töltöm velük akár a szabadidőmet is. Első perctől célom volt az, hogy úgy tekintsenek rám, mint egy „jó gyóntató papra” akihez mernek őszinték lenni, mernek önmaguk lenni, mernek tanácsot kérni, és én lehetőségemhez mérten segítek. Az emberségen keresztül közeledtem feléjük is. Azt gondolom sokukkal sikerült a bizalmi légkört kiépíteni, továbbá Isten ajándékaként élem meg azt, hogy dr. Kerekes László plébános úr mindenben támogat bennünket, így számos programot nemcsak megálmodtunk, hanem meg is valósíthattunk. Hamar közösséggé formálódtunk.

– Milyen közös tevékenységeket végeznek a fiatalokkal?

– Az elmúlt nyáron érkeztem a közösségbe, azóta lelki programokon, kulturálisprogramokon is részt vettünk, karitatív tevékenységek által is formálódtunk, fontosnak tartjuk a közösségformáló kirándulásokat is, ezek mind-mind belefoglaltatnak. Az ifjúsági óráknál – melyeket minden héten tartunk a jelenleg 42 tagot számláló ifjúsági csoporttal – szempont, hogy mindig építő jellegű legyen, az életre tanítson, nevelje a résztvevőt. A heti rendszerességgel tartott ifi órákon, őket foglalkoztató témákat beszélünk át, kéthavonta a szülinaposokat köszöntjük, időnként filmnézésre is időt szánunk. A Vigadó Művelődési Ház által szervezet színházi előadásokra is ellátogattunk több alkalommal. Karácsonyi színdarabot is előadtunk a templomban, beteglátogatást végeztünk a kórházban. Adventben és nagyböjti időszakban lelki napok által készültünk elő az ünnepekre, egy régi vallásos népi gyakorlatot elevenítettünk fel, a „Szállást keres a Szentcsalád” ájtatosságot. Közös kirándulásokon is részt vettünk, együtt szánkóztunk a Szent Anna-tónál. Minden vasárnap este ifjúsági szentmisén közösen énekelünk és zenélünk. Az egyházi év időszakainak megfelelően az ünnepek tartalmi üzenetéről beszélünk, imamódokat tanulunk és sajátítunk el. Számos ezekhez hasonló program által akarunk a jó Istenhez és egymáshoz közelebb kerülni.

– Nem titok, hogy szimpatizál a cserkészettel.

– Kispap-éveim alatt több alkalommal betekintést nyertem a 34. sz. Gábor Áron Cserkészcsapat tevékenységébe. Egyszóval fantasztikus! Az ificsoport tagjai között is vannak cserkészek, akikre feltekintek. Kitüntetésként éltem meg, hogy a cserkészek adventi felkészülésében részt vehettem, illetve a cserkészkarácsonyon is szólhattam hozzájuk. Az év elején a rover cserkészekkel egy téli túrán is részt vettem, amikor a Nemere-hegység Nagy Sándor-csúcsát céloztuk meg. Azt gondolom, a cserkészet egy jó lehetőség arra, hogy önmagunk folyamatos nevelése által világunknak felelős, elkötelezett és életrevaló tagjai lehessünk, és istenhitben is növekedjünk. Sokat tanultam a cserkészektől – azt gondolom, ha újra gyermek lehetnék, nem szalasztanám el a lehetőséget, hogy én is cserkész lehessek!

– Hogyan fogadta a hírt, hogy határozatlan ideig a hívek részvétele nélkül kell bemutatni a szentmisét?

– Nehezen, szinte át sem éreztem mindaddig, amíg be nem léptem az üres templomba. A megváltozott helyzet váratlanul ért, számomra szokatlan volt, hiszen itt, Kézdivásárhelyen, és előző állomáshelyemen, Csíkszeredában is mindig zsúfolásig tele templom fogadott. A szentbeszédet elmondani is nehezebb, nincsenek arcok, akik üzennének. Azt gondolom, legjobban a lelkipásztornak fáj, és azoknak, akik ezidáig is a templomban kerestek életük bajaira választ, lelkünknek megnyugvást. Árva lett a templom, olyan, mint egy család gyermekek nélkül.

– Mi a papi jelmondata?

– Hitem és meggyőződésem kifejeződéseként választottam papi jelmondatomnak az Úristen bátorítását, melyet kivétel nélkül minden prófétájának hasonló szavakkal a tudtára ad: „Ne félj, mert én veled vagyok!” (Iz 43, 5a).

– Mi lesz az első dolga a járvány elmúlta után?

– Újra szeretném magam körül látni a fiatalokat, ministránsokat és a megtelt templomban bemutatni a szentmisét, azonban tudom, hogy ez nem történik egyik napról a másikra. Első dolgom az lesz, hogy elmegyek Csíksomlyóra, és a Szűzanya segítő közbenjárását kérem, remélem, még májusban megtehetem.

(A teljes interjú a Vigadó Művelődési Ház Facebook-oldalán olvasható!)