Két autó ütközött össze csütörtökön a 12-es országúton, Sepsiszentgyörgy Csíkszereda felé vezető kijáratánál. A baleset nyomán egy nő életét vesztette.
A Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség közleménye szerint a helyszínre két mentőegység szállt ki, akik egy személyt az egyik autóba szorulva, holtan találták meg.
Egy személyt a helyszínen elláttak, a kórházba szállítást megtagadta, egy másik személyt a sepsiszentgyörgyi kórház sürgősségi osztályára szállítottak.
Egy szemtanú elmondása szerint az elhunyt nővel egy gyerek is utazott, a baleset pedig a Lukoil benzínkút mellett történt.
FRISSÍTÉS: Részleteket közölt a rendőrség
A Kovászna megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a balesetben egy teherautó és egy személygépkocsi volt érintett, az autóban egy 5 éves kiskorú is utazott, aki szintén megsérült, és kórházba kellett szállítani. Állapota egyelőre nem ismert.
A balesetről délután 3 óra körül értesítették a sepsiszentgyörgyi rendőrség munkatársait, a helyszíni nyomozás alapján a személygépkocsi sofőrje balra próbált kanyarodni, amikor oldalról beleütközött egy Csíkszereda felől közlekedő teherautó. A becsapódás nyomán az autó 33 éves sofőrje életét vesztette.
A rendőrök folytatják a nyomozást a baleset pontos körülményeinek megállapítása érdekében.
A helyszínen mostanra zavartalanul zajlik a forgalom.
Ott a sok török, román és stb nemzetiségű kamion megáll pihenozni meg vanoltatni de egyesek úgy állnak meg hogy félig ki kell gyere a forgalmi sávra mert nem látsz ki a rendőrség ha egy kicsit jobban vegezne a dolgát akkor ez a szerencsétlenség elkerülheto lehetet volna! Öszinte részvétem a családnak!!