Bérletrendszer helyett ajándékutalványok Sepsiszentgyörgyön
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színháznál jó pár évvel ezelőtt megszüntették a bérletrendszert.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A történelmet mindig a győztesek írják ugyan, de az ilyen könyvek kellenek ahhoz, hogy az igazságot is megismerjék az utódok – fejtette ki Kopacz Attila, a második világháború hátországában végbemenő atrocitásokat tárgyaló legújabb dokumentumkötet bemutatóján. Szén Lenke visszaemlékezéseit arról, hogyan hurcolták őket Dél-Erdélyből a besszarábiai frontra gyermektúszként B. Kovács András írta és szerkesztette könyvbe, Kovács István lelkész pedig a tanúságtevő fiaként beszélt a könyv megszületésének körülményeiről tegnap, az istentisztelet után, az unitárius templom tanácstermében.
A míves kivitelezésű, szép, családi fényképekkel illusztrált könyv a fénykorát élő (Nobel-díjjal is értékelt) tényirodalmat gazdagítja. „A kibeszélés időszakát éljük” – fogalmazott B. Kovács András újságíró-riporter, akinek már 12 kötete jelent meg a székely, elsősorban a háromszéki múlt olyan történéseiről, amelyet leghitelesebben az azt meg- és átélők magnóra mondott vallomásaiból lehet megismerni. Arra, hogy Kovácsné Szén Lenke is megtegye a maga tanúságát, elég sokat kellett várni fia, Kovács István lelkész elmondása szerint. Bár ő sokszor hallotta édesanyjától ezeket a történeteket, amelyek lelkesítették, meghatották, felkavarták, és ugyanolyan sokszor kérte is a mesélőt arra, hogy örökítsék meg őket, élete tapasztalatai visszatartották az édesanyját attól, hogy ezt megtegye. Kilencvenedik születésnapja közeledtével azonban hirtelen sürgető késztetést érzett arra, hogy ezt az igazságot az utódoknak hátrahagyja: arról, hogyan hurcolták el a 17 éves Lenkét 67 gyermekkorú sorstársával együtt túszként a besszarábiai frontra. Ismerve a rendszeresen templomba járó újságírót és eddigi dokumentarista tevékenységét, így találta meg Kovács István és a téma a szerző-szerkesztő B. Kovács Andrást.
A bécsi döntés és az új határvonal meghúzása után a Kovács család Romániában maradt a Brassó megyei Datkon, nagyon közel a határhoz. Akkoriban megszokott volt, hogy vélt és valós atrocitásokra a Dél-Erdélyben maradt félmillió magyarral, illetve az Észak-Erdélyben élő 900 ezer románnal szemben a másik fél is igyekezett bosszút állni. Egy ilyen esetre – zálogként, túszként – tartották három hónapig fogságban a 68, Várad, Arad, Brassó környékéről elhurcolt 14–16 éves gyermeket arra az esetre, hogyha Magyarországon meglőnék az ott összeszedett román ifjakat – erről értesítették ugyanis az őket fogva tartó román tisztet –, akkor majd a románok is viszonozzák az akciót, nyilván az orosz front közelségével takarva a gyilkosságokat. Szerencsére erre nem került sor, három hónap után gyakorlatilag elcsapták őket, és viszontagságos úton hazakerültek az elhurcoltak.
Lenne, van mit kutatni még a 1940–45 közötti erdélyi történelemről, de olyan sok érzelmet, indulatot kavar, hogy erre nagyon kevés a vállalkozó történész – mondta Kopacz Attila, ezért azokat, akik beszélni, mesélni hajlandóak, meg kell hallgatni, és leírni vallomásaikat, az úgy lesz jó. Majd kerül hozzá szerkesztő is valamikor…