Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hátha nem veszélyes!

Hátha nem veszélyes! Kovászna megye

Négybocsos medve sétál Sepsibodok határában, Dálnokon pedig most már a lakóházakba is megpróbál betörni a vad. Az emberek nagy része már arról is lemondott, hogy panaszt tegyen.

Oltszem határában minden este egy négybocsos és egy hárombocsos medve sétál, egyelőre nem a faluban, hanem az erdő szélén – mondta el megkeresésünkre Fodor István polgármester. A vadásztársaság elnöke szerint idén „a dombon túl van nagyobb probléma”.

– Dálnokra napi rendszerességgel bejár nem egy, hanem több medve, egyik már egy lakóház falát is megkaparta. Áldott nagy szerencse, hogy a parlamenttől megtudtuk, hogy a kormorán a veszélyes állat, nem a medve. A kormorán kárt tesz a halállományban, a medve pedig lapit eszik az erdőben, és füvet legel a réten, eszébe nem jut tönkretenni a gabonát, legyilkolni az állatokat, netán bántani az embert – mondja Fodor arra utalva, hogy a törvényhozók nemrég kártékony volta miatt vadászhatóvá tették a kormoránt, ám a medvét megtartották a szigorúan védett fajok listáján.

Minthogy évek óta egyetlen vas kártérítést sem fizettek, a gazdák nagy része lemondott arról, hogy egyáltalán nyilvántartásba vétesse a vadkárt, így aztán nem kizárt, hogy a hivatalosan nyilvántartott medvekárok csökkenésének leszünk tanúi…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. június 17., 8:56
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Oszekel fogni es csendesen veglegesen kilakoltatni kell ezeket az alatokat , vagy attelepiteni Bukarest kornyekere hatha megjon ekkor az eszuk a mi okos vezereinknek.

  • User
    Dátum: 2020. június 17., 22:43
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Azert vagyunk ott harminc ev alatt ahol vagyunk mert ilyen vezetoink vannak Fodor Istvannal az elen az RMDSZ vezetosegebol. Miert nem fordul a fonokeihez polgarmester ur?