Magyar emlékművek sorsa Erdélyben (1.)

Még alá sem írták a trianoni diktátumot, de Erdélyben már megkezdődött a múlt eltüntetése, megmásítása. Olay Ferenc az 1930. évi Budapesti Szemle 216. kötetében számvetést készített az elszakított területeken elpusztított emlékművekről, az elkövetkezőkben ebből idézünk részleteket. És ez csak egyetlen szemszögből vizsgált látlelete annak, hogy mit is jelentett az impériumváltás első tíz éve a Romániához került magyarság számára.

A magyar egyházak, közoktatási intézmények, alapítványok, gyűjtemények, képzőművészet, színművészet több mint egy évtizede állják legkeményebb ostromát a hatalom új birtokosainak. Ezeknek sorából ez alkalommal a magyar képzőművészet alkotásainak, a magyar emlékműveknek sorsát kívánjuk ismertetni annak bizonyítására, minő államok azok, amelyeket a győztes nagyhatalmak pártfogásukra és magukhoz méltóknak találnak, s miként viselkednek ezek a hatalmuk alá került magyar emlékekkel.

Emlékeink, szobraink sorsa az elszakított területeken a legszomorúbb. Egy dicsőséges történelem emlékeztetői voltak ezek, melyekben a magyar nemzet ezeresztendős múltja élt. E történelem emlékei nagyrészt romokban vagy lomtárakban hevernek. A magyar képzőművészetet pótolhatatlan veszteség érte a lelketlen rombolók munkája folytán, amennyiben eddig az elpusztított vagy megrongált emlékművek száma 120 körül van, s e szám, sajnos, még ma is – 10 év után – növekszik, el nem múló szégyenére a nyugati civilizációnak. (…) A Romániához csatolt területen ismeretes emlékműveinknek sorsa a következő:

Aradon a Margó Ede és Pongrácz Szigfrid-féle és 1909-ben leleplezett Kossuth Lajos-szobor mellékalakjait hatfogatú tüzérszer-kocsihoz kötözve rántották le, majd az egész szobrot lebontották, s helyét ma sima pázsit fedi be. [Az emlékművet már 1919-ben megpróbálták lebontani, a mellékalakokat 1921. március 8-ról 9-re virradó éjszaka döntötték le, s végül beolvasztották – a szerk.]

Csiky Gergely színműíró szobrát és az 1849-i vesztőhely emlékét megcsonkították, az utóbbit azonban később helyreállították. [Philipp István 1912-ben felavatott Csiky-szobrát 1934-ben aztán végleg eltávolították, azóta az aradi múzeum raktárában porosodik – a szerk.]

A Szabadság-szobrot (Vértanuk szobrát) – Zala Györgynek 1890. október 6-án leleplezett remekét – azonban a budapesti amerikai misszió közvetlen távirati közbelépésére a román király parancsa folytán bedeszkázták, s így mentették meg. 1925-ben a Kossuth-szoborral együtt lebontották, s most a városi lovardában elraktározva várja a két emlékmű, hogy esetleg Magyarországra kerüljenek. [Az aradi vár kazamatáiból 1999-ben előkerült emlékművet 2003-ban restaurálták, és 2005 óta újra áll a Tűzoltó téren – a szerk.]

Igen érdekes, hogy a Szabadság-szoborra rendezett gyűjtés alkalmával csak egy magyar főispán adakozott – a vértanú ’48-as tábornokokról volt szó –, aki tíz forintot küldött, s ez [szilágy]badacsonyi Man József máramarosi főispán volt – dr. Maniu Gyula román miniszterelnök nagyatyja. (A görögkatolikus vallású Man József felesége, báró Sztojka Klára annak a báró Sztojka Józsefnek volt lánya, aki 1848-ban mint korelnök megnyitotta a híres debreceni országgyűlést, amely kimondta Magyarország függetlenségét, és kormányzónak választotta Kossuth Lajost – szerk.)

[Olay felsorolásából kimaradt: Erzsébet királynő szobrát, ugyancsak Zala György alkotását 1919-ben döntötték le. Később, az 1930-as évek derekán Darányi János, valamint Fábián Gábor szobrai is hasonló sorsra jutottak Aradon – a szerk.]

Nagyszalontán Kossuth Lajosnak 1901. június 30-án leleplezett életnagyságú ércszobrát (Tóth András szobrászművésztől) 1919. május havában egy hajnalon döntötték le akként, hogy kötelet erősítve a szobor nyakába, lovakkal lerántották. A talapzat mellett heverő szobrot azután a hatóság néhány nap múlva a Csonkatoronyban levő Aranyszobába vitette, s ott van az ma is.