Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kétszer annyi rákos beteg lesz 20 éven belül

Kétszer annyi rákos beteg lesz 20 éven belül Életmód

A közvetkező két évtizedben csaknem a kétszeresére nőhet a rákos esetek száma a világ szegényebb régióiban, ám a tehetősebb országokban is jelentős növekedésre lehet számítani – tette közzé globális helyzetjelentését az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, azaz a WHO a Nemzetközi Rákkutatási Szervezet, röviden IARC, friss előrejelzései alapján.

Hirdetés
Hirdetés

2018-ban a világon hivatalosan 18,1 millió embernél állapítottak meg rákot, 2040-ben várhatóan mintegy 29-37 millió embernél alakul ki rosszindulatú daganat – írja a szervezet jelentése, amelyet 2020-ban publikáltak.

Az esetszám emelkedésének elsődleges oka a világ népességének növekedése és idősödése, ám életmódbeli tényezők is hozzájárulnak ehhez – erősítette meg a fenti összefüggést az MTI által idézett DPA hírügynökségnek dr. Michael Baumann, a Német Rákkutatási Központ vezetőjének nyilatkozata, aki szintén jelentős emelkedésre számít a daganatos betegek számában. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy mindez az embereken is múlik.

A rákbetegségek számának növekedése nem jelenti automatikusan, hogy a daganatos betegségben elhunytak száma is ugyanolyan arányban növekedne. Egyre nagyobb az aránya ugyanis azoknak, akik meggyógyulnak a betegségből.

A ráktúlélés esélye tehát jóléti kérdés is. A szegényebb országok betegei, valamint a gazdag országok szegényebb betegei kisebb eséllyel gyógyulnak meg a tumorból. A világszervezet egyik fontos célkitűzése az esélyegyenlőtlenség csökkentése, hogy az orvosilag megmenthető életeket valóban meg is tudják menteni a világ minél több szegletében.

(nlc.)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. június 22., 13:56
    ÉRTÉKELÉS: 15

    A vilagszervezet arra kellene keressen megoldast hogy kevesebb vegyszert hasznaljanak fel az elelmiszer iparban, mert sajnos amit ma BIO-nak neveznek az is tele van vegyszerrel, ne is beszeljunk a nagyuzemi zoldsegekrol, gyumolcsokrol stb. !

    • User
      Dátum: 2020. június 22., 16:48
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Aki teheti, odahaza álljon neki és termesszen vegyszermentesen – ha tud. (Ja, hogy nem tud, az más tészta.) De ne sopánkodjunk, hogy tele van vegyszerrel a bóti zőccség s gyümőcs. Elé az ásót s a kapát s a gereblyét s neki!