A „főbohóc” évek óta úgy hozza a döntéseket, hogy azok a falu érdekét szolgálják és ne a népszerűségét és a közkedveltségét növeljék. Most, hogy itt a semmiből az új, „nálánál jobb” artista (aki maximum csak abban lehet jobb, hogy nagyobb bohócot csináljon majd magából) és kényszert érez rá, hogy az iskola után a község felett is „átvegye az irányítást”, mindenki bámulja mint az új kaput. Mert sok a bárány… A nézőtér televan olyanokkal, akik kivannak éhezve az újra, elfeljtik hogy a régi mit tett, mennyire emberi, mennyire közvetlen és barátságos ember is Ő. Lehet köpködni és fújtatni, hogy ez nincs meg az nincs, de a falun belül az összefogás legkisebb nyoma sem látható. Nem várható el egy embertől, hogy összetartson egy egész községet ha az emberek abszolút nem törekednek erre. És lehet csodát várni az újtól, hiheti azt bárki, hogy ő lesz majd a megváltó de vallja be mindenki magának, amíg nem lett igazgató azt sem tudtuk kicsoda. Ismert lett, amikor az iskolaegyesítés ellen kampányolt (nagy sikerrel 🤡🤡🤡), sokkal nagyobb teljesítményt nem várhat tőle senki.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy sokfelvonásos isteni szinjátek, amely a mai napig tart.
A rendező, a teljes stáb és a főszereplő ugyanaz, felvonások és évek óta.Ez a darab egy tragikomedia.A szindarabot nézők, hol tapsolnak, hol fütyülnek.Hol sírnak, hol nevetnek.Mikor hogy kivánja éppen a pillanatnyi érdek.A főbohoc az pedig rendületlenül játszik.Mindenhol, mindenkivel, mindenképpen, mindenáron.Kap érte hideget-meleget de célját eléri mindennap.Túlélni, megélni, jól élni és szüntelen játszani hogy legyen meg sok felvonás.
Aztán hirtelen megjelenik a szinpadon egy másik, vélhetően nálanál jobb artista.
Ekkor bohócunk irritált és ideges lesz.Előjön az igazi énje és már nem a darabbal foglalkozik hanem eltér a forgatókönyvtől és improvizál.Néha sikerül neki, sokszor meg elbukik.
A nézőtéren is megtörik a sokéves síri csend és balga bológatás, silány elismerés helyett némelyikükben kétely merül fel.
Vajon van jobb artista a jelenleg játszónál?
Lehet már unalmasak a rideg poénjai, a csalfa pajtásiassága, úgy egészében az egész lénye és játéka.
A nézőtéren ülők imádják az újat, a jobbat, a minőséget.Csak sokan még nem merik bevallani önmaguknak sem.Merthát nem ildomos egy darabot játék közben megszakítani, a rendezőt, szereplőket kritizálni.
Azonban mint minden, ez a szindarab sem végtelen.Lehet sok felvonása, akár sok-sok évig eltarthat de egyszer csak legurul a függöny és vége lesz a darabnak.
Na és akkor a taps, a teljes darabot kiértékelő taps vagy annak a hiánya, a síri csend, na az lesz a mérce.
Itt a vége, fuss el véle.