Keresztény-havason gyülekeznek a városiasodó medvék
Mircea Fechet, Románia környezetvédelmi minisztere egyik legutóbbi nyilatkozatában m...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Jelenleg 273 beteget ápolnak az intenzív osztályon.
A fertőzöttek közül 24.598 személyt engedtek ki a kórházból. Közülük 22.312-et gyógyultnak nyilvánítottak, 2.286-an pedig tünetmentesek, így ők tíz nap után elhagyhatták a kórházat, 823 beteget pedig saját kérésre engedtek ki, bár pozitív lett a tesztjük.
Ez idáig 925.001 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában.
Az elmúlt 24 órában 17, koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés – közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Ezzel 1988-ra emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma.
A GCS adatai szerint a július 16-a 10 óra és 17-e 10 óra között eltelt 24 órában 11 férfi és 6 nő elhalálozását jelentették. Őket az Argeş, Botoşani, Buzău, Galac, Maros, Olt, Prahova, Szeben, Vrancea, és Ilfov megyei kórházakban, valamint Bukarestben kezelték.
A halálos áldozatok közül öt személy az 50 és 59 év közöttiek korosztályához tartozott, heten 60 és 69 év közöttiek, öten 70 és 79 év közöttiek voltak. Egy személy kivételével valamennyien más betegségekben is szenvedtek.
Változatlanul Suceava megyében és Bukarestben van a legtöbb igazolt koronavírusos eset, 4233, illetve 4172, illetve további nyolc megyében, Brassó, Argeş, Botoşani, Dâmboviţa, Galac, Vrancea, Neamţ és Iaşi az esetszám meghaladja az ezret – derül ki a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) pénteki tájékoztatásából.
A GCS legfrissebb összesítése szerint 35.802 fertőzött személyt tartanak számon jelenleg Románia területén.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) jelentése értelmében az esetek megyék szerinti eloszlása a következő:
* Fehér – 510 eset
* Arad – 756
* Argeş – 1.758
* Bákó – 821
* Bihar – 720
* Beszterce-Naszód – 673
* Botoşani – 1091
* Brassó – 2229
* Brăila – 356
* Buzău – 912
* Krassó-Szörény – 137
* Călăraşi – 229
* Kolozs – 825
* Konstanca – 590
* Kovászna – 351
* Dâmboviţa – 1113
* Dolj – 418
* Galac – 1475
* Giurgiu – 319
* Gorj – 501
* Hargita – 408
* Hunyad – 754
* Ialomiţa – 567
* Iaşi – 1.117
* Ilfov – 959
* Máramaros – 257
* Mehedinţi – 315
* Maros – 848
* Neamţ – 1034
* Olt – 448
* Prahova – 993
* Szatmár – 82
* Szilágy – 127
* Szeben – 735
* Suceava – 4233
* Teleorman – 208
* Temes – 693
* Tulcea – 222
* Vaslui – 275
* Vâlcea – 203
* Vrancea – 1330
* Bukarest – 4172.
Az elmúlt 24 órában 946 bírságot rótt ki a rendőrség és a csendőrség összesen 223.860 lej értékben a COVID-19 világjárvány enyhítésére és leküzdésére irányuló intézkedések megszegése miatt – közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Az elmúlt 24 órában 565 hívás érkezett a 112-es egységes segélyhívószámra, illetve 1231 hívás a 0800 800 358-as zöldszámra a koronavírussal kapcsolatban.
A GCS ismét felhívja a polgárok figyelmét, hogy kizárólag hivatalos forrásokból tájékozódjanak a koronavírusról, ugyanakkor emlékeztet, hogy a 0800.800.358-as zöldszámon is kérhetnek információkat. A zöldszám nem sürgősségi szám, ez csak a tájékoztatást szolgálja, hétfőtől péntekig, 8 és 20 óra között hívható – nyomatékosítják. A külföldön élő román állampolgárok a +4021.320.20.20 számon érdeklődhetnek a COVID-19-cel kapcsolatos tudnivalókról.
Július 16-áig összesen 1.602.930 koronavírusos megbetegedést jegyeztek Európában. A legtöbb eset az Egyesült Királyságban, Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban és Németországban van.
A külföldön élő román állampolgárok körében ez idáig összesen 5202 személyt diagnosztizáltak koronavírussal, az elhalálozások száma változatlanul 122 – közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A külföldön élő, koronavírussal megfertőződött román állampolgárok közül 2330 Németországban, 1885 Olaszországban, 561 Spanyolországban, 127 az Egyesült Királyságban, 117 Franciaországban, 107 Ausztriában, 28 Hollandiában, nyolc Görögországban, hat Japánban, négy az Egyesült Államokban, három Belgiumban, kettő-kettő Cipruson, Namíbiában, Indonéziában, Svájcban, Törökországban, Izlandon, Fehéroroszországban, és egy-egy Argentínában, Tunéziában, Írországban, Luxemburgban, az Egyesült Arab Emírségekben, Máltán, Brazíliában, Indiában, Bulgáriában, Kazahsztánban, Ukrajnában és Svédországban van.
A koronavírus-járvány kitörése óta 122 igazoltan fertőzött román állampolgár halt meg külföldön: 43 az Egyesült Királyságban, 31 Olaszországban, 19 Franciaországban, 9 Spanyolországban, 14 Németországban, kettő Belgiumban, egy Svédországban, egy Svájcban, egy az Amerikai Egyesült Államokban, és egy Brazíliában.
A külföldön élő, koronavírussal fertőzött románok közül eddig 158-at nyilvánítottak gyógyultnak: 135-öt Németországban, 11-et Franciaországban, hatot Japánban, kettőt Indonéziában, kettőt Namíbiában, egyet Luxemburgban és egyet Tunéziában.
(Agerpres)