Antal Árpád-évfordulóra

Bizonyára nem véletlen, hogy Felső-Háromszék egyik falujában, Polyánban találkoztam először személyesen Antal Árpád irodalomtörténésszel, kolozsvári egyetemi tanárral, a 19. századi magyar irodalom oktatójával. Szülőfalujának, Nyujtódnak a Külső-határában elterülő Polyáni rész nevű szántó éppenséggel közvetlen szomszédos északon Polyán, azaz Kézdiszentkereszt külterületével. A magyar klasszikusok egyetemi oktatója nagy hangsúlyt fektetett szűkebb pátriája szellemi értékeinek feltárására és feldolgozására is, ha pedig alkalom adódott, személyesen jelent meg szülőföldjén, hogy élő szóban is beszélhessen kutatásai eredményeiről.

Így találkozhatott tehát az érettségi előtt álló s az irodalomnak elkötelezett diák a Balog Józsi-balladájáról értekező Antal Árpáddal egy visszhangos polyáni ünnepségen. Az 1829-ben sócsempészés miatt elfogott csomortáni születésű legényemberen a legsúlyosabb ítéletet hajtották végre éppen Polyánban, nagy nyilvánosság előtt, mintegy példát statuálva. 1971. november 21-én emlékjel állítására került sor a faluban, s az egész napos ünnepség részeként hangzott el a művelődési házban a tudós előadása arról a korról, amelyben a balladahős élt, illetve magáról a műről. Minthogy a ballada alapszövege Polyánban keletkezett 1831-ben, egyik változata pedig már szerepel Kriza János Vadrózsák című gyűjteményében (1863), jó alkalom volt ama rendezvénysorozat a Kriza Jánosnak szentelt s a kolozsvári Dacia Könyvkiadó által ugyancsak 1971-ben megjelentetett kötet bemutatójára is. Maga a könyv három jeles kolozsvári tudós, Antal Árpád mellett Faragó József és Szabó T. Attila egy-egy tanulmányát foglalja magában, s a társszerző mint „hagyományaink e kis gyűjteményét” ajánlotta diákolvasójának azon a vasárnapi napon. Emlékezetes alkalom volt az a nap!

Különben túlzás nélkül állíthatom, hogy minden alkalommal élmény volt találkozni a tudós tanárral. Lenyűgöző előadásai s az őáltala vezetett szemináriumok egyszerre okítottak irodalom-, művelődés- és társadalomtörténetre, fogták önálló kutatómunkára a diákot, s alakították vitakultúráját. Kiváló tanítványa és fiatal kollégája, Cs. Gyimesi Éva búcsúztatójában (Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, 2011. 1.) sokunk érzését fogalmazta meg, mondván, hogy Antal Árpád meghatározó szellemi és lelki hatást tett diákjaira, illetve, hogy szeretet, szerénység és alázat jellemezték egész lényét.

Érdemesnek tartom felidézni egy másik személyes jelenlétét is annak, akire július 24-én, születésének 95. évfordulóján emlékezünk. A Nagy Mózes alapította skóla 300. évfordulóján mint egykori diák jelent meg, és egy általuk „szerzett” régi diákcsíny elmesélésébe csomagolva közölt fontos üzenetet a nagy számban megjelentekkel. A nevezetes diákcsíny egy téli napon esett meg, mikor már jó ideje ostromolta a Nemere a vidéket s különösképpen a széljárásnak kitett kimagasló iskolaépületet, mikor a dermesztő hidegben rendkívüli szünnapokra áhítoztak a diákok. Az igazgatótól várhatták ezt, így az ő óráját megelőző szünetben még az ablakokat is szélesre tárták, hadd érezze a diri, mennyire indokolt a szünet elrendelése. Persze az ablakok csukva voltak, mire az osztályterembe lépett Fülöp tanár úr, csóválta is a fejét, de csak annyit mondott: „Kibírjuk!” Ki más mondhatta volna el 1980. november 30-án, egy télies vasárnapon a kézdivásárhelyi Vigadó nagytermében, párt- és állami hivatalosságok, illetve a nagyközönség előtt, mint Antal Árpád, hogy a történelem mindenkori hidegét – bármely mostoha idők járjanak is – kibírja a székely-magyarság!

Hogy a bölcsőhellyel szembeni tartozását lerója, Antal Árpád a tudományosság figyelmét szülőfaluja és Kézdiszék nyelvi-kulturális örökségére irányította. Összegyűjtötte, feldolgozta, és 1987-ben közreadta szülőfaluja, valamint Szászfalu és Sárfalva helyneveit a Román Akadémia nyelv- és irodalomtudományi, magyar nyelvű folyóiratában, s e mintaszerű munkával másokat is ösztönzött hasonló vállalkozásra, továbbá támogatta és szakmai tanácsokkal látta el a Hozzá forduló földijeit az örökség ébresztését célzó kezdeményezéseikben, például 1994-ben a szentkatolnai Bálint Gábor-emlékkonferencia létrehozásában vagy 2001-ben a Szentkatolna község monográfiájának kiadásában s így tovább.

Ugyancsak emlékezetesnek számít a Földi István főművének (Századelő az udvartereken) kézdivásárhelyi bemutatója, amelyre 2004. április 16-án került sor, s amikor az íróról tartott előadás tulajdonképpen a két világháború közötti magyarság kisebbségi sorsának felvázolását foglalta magában. Mint Márton Áron hű követője, alkalmat talált ekkor Antal Árpád a jövendő egyházi és lelki vezető portréjának megrajzolására is, akit Ő – tudjuk – egész életében iránymutató és karizmatikus személyiségnek tartott.