Élménydús nyarak

Folytatjuk sorozatunkat, melyben közéleti személyiségek osztják meg gyerekkori vakációs emlékeiket a Cseperedő olvasóival. A mai részben Pap Izabella, az orbaiteleki Horváth Károly Általános Iskola tanítónője eleveníti fel emlékeit.

A nyári szünidőket leginkább falusi környezetben töltöttem. Már kisgyerekként vonzott a pedagógusi pálya, óvónő szerettem volna lenni, amit korán elkezdtem gyakorolni. Az udvarunk reggeltől estig az utcában lakó gyermekek zsivajától volt hangos. Én voltam az óvó néni, „tanítottam” őket, nagyobb unokatestvéreimmel vigyáztunk a kisebbekre, és önfeledten játszottunk, játékainkat nem sajnálva másoktól. Népi mondókákat és népdalokat gyakoroltunk, amit mi is szüleinktől, nagyszüleinktől tanultunk. Szerencsémre többgenerációs családban nevelkedtem, mindig volt körülöttünk legalább egy felnőtt, aki foglalkozott velünk, a húgommal és velem.

Anyai nagyapám volt a „mesélő óriásom”, aki Benedek Elek mesén és a saját történetein keresztül csodálatos helyekre vitt el, új vidékekkel ismertetett meg. Csak mesélt és mesélt, amíg az álom el nem ragadott.

Minden nap estefele az utcán játszottunk. Volt ott futballozás, versenyfutás, kötélhúzás, ugróiskola, biciklizés. Jártunk a tehenek után is: mi, gyerekek a pásztorral együtt hajtottuk haza a falubeliek szarvasmarháit a legelőről. Amíg várakoztunk, a vízmartban madárcsaládokat kutattunk fel, de nem bántottuk őket, inkább gyönyörködtünk bennük.

Kamaszként elkezdtem moziba és színházba járni, aztán én is tanítottam színdarabokat a falu fiataljainak (regrutabálokat szerveztünk), a ruhákat a színháztól kölcsönöztünk, élményteli volt beleöltözni. A színdarabokba mindig beleszőttük népdalainkat is. Hétvégeken táncmulatságokat tartottunk. Néptáncot is tanultunk, amit be is mutattunk a közönségnek. Baráti körben piknikezni jártunk a közeli erdőkbe, tópartra. Kedvencem az erdő volt, és az is maradt.

Soha nem unatkoztam. Ha nem volt „akció”, akkor a húgommal a szüleinknek segítettünk a házi és mezei munkálatokban: nyári nagytakarítás, szőnyegmosás, kapálás, takarás. Ha szüleink a mezőn voltak, a háziállatokat testvéremmel együtt gondoztuk, sokszor vacsorát is készítettünk. Vasárnapokon templomba jártunk. Élményteli volt számomra a konfirmálásom is. Már kamaszlányként elkezdtem kipróbálni édesanyám sütireceptjeit, és a konfirmálásra kürtőskalácsot is sütöttünk.

Boldog, szép gyermekkorom volt. Sokat kirándultunk a családdal, de a faluközösséggel és az iskolával, az osztályommal is. A Tündérvölgy, Szent Anna-tó, Fogarasi-havasok mellett a Békási-szorosba, Kolozsvárra a botanikus kertbe és a parajdi sóbányába is ellátogattunk.

Minden nyáron háziolvasmány-füzetet vezettem, szerettem olvasni, a falusi könyvtárba is ellátogattam, innen kölcsönöztem köteteket. Az óvó nénim lánya volt a könyvtáros, aki saját köteteiből is adott nekem. Aztán lassacskán én is elkezdtem gyűjteni a könyveket. Ha elmentünk Kézdivásárhelyre vagy Sepsiszentgyörgyre rokonainkat meglátogatni, mindig kaptam ajándékba könyveket vagy elvittek könyvesboltba, ahol vásárolhattam a megtakarított pénzemből.

A mai és az akkori vakációk között a különbség gyermek- és helyfüggő is.  Régen apró, hétköznapi meglepetésektől is boldogok tudtunk lenni, egy szem cukorka, egy fagyi, ölelés is ajándéknak számított. Ma már nagyok az elvárások ahhoz, hogy élményt tudjunk nyújtani. Mintha a szeretet is feltételekhez lenne kötve.