Értékeinkre kíváncsiak

Salamon Balázs és felesége, Háromszéki Réka az esztelneki Réba panzió működtetői, amelyet családi vállalkozásként tartanak fenn. Fiatal kisvállalkozóként rálátásuk van a székelyföldi gazdaság egyik húzóerejének kikiáltott turizmus alakulására, erről érdeklődtünk.

– Az elmúlt évben a hazai idegenforgalom jelentősen átalakult: a nemzetközi helyzet miatt kevésbé érezték biztonságban magukat az emberek külföldön, és rekordokat döntött a hazai turizmus. A román tengerpart ennek közvetlen haszonélvezője volt, itt mennyiben befolyásolta a szezont?
– Nekünk kevesebb a belföldi, román vendégünk, főként Magyarországról keresnek fel minket, június-július a főszezon. Az a tapasztalatom, az ide érkezők azt keresik az itt töltött napok során, hogy betekintést nyerhessenek a falusiak életformájába, egészen addig, hogy milyen ételeket esznek, melyek a mindennapi tevékenységeik stb. Mi eleve ezt a célcsoportot vonzzuk be, azokat az embereket, akik igénylik, hogy szóba álljunk velük, meséljünk nekik, megmutassuk a környéket. Plusztevékenységet várnak el, nem annyiból áll számukra a nyaralás, hogy esznek-isznak, tévéznek. Nyáron több olyan kirándulást szerveztünk turistáknak, hogy felmentünk lovakkal, szekérrel Csángótelepre, szalmabálákon ültek a szekéren, esztenákhoz látogattunk, ahol sajtot, ordát kóstoltak; ezt nagyon élvezik.
– Mi történik a nyári szezon lezárultával?
– Ősszel főként vadászok vannak nálunk, egy vadászegyesülettel összedolgozva fogadunk magyarországi vendégeket, csoportos hajtóvadászatokat tartanak vaddisznóra, tavasszal őzbakra. Ugyanakkor jönnek helyiek is, születésnapokat, kisebb családi rendezvényeket tartani, őket is ugyanolyan szeretettel fogadjuk. Télen népszerű a lovas szánozás. A szilveszteri időszakban mindig foglaltak vagyunk. Tervezünk továbbá programcsomagokat baráti társaságoknak disznóvágással, kóstolóval, disznótoros vacsorával egybekötve.
– Mennyi munkával jár a panzió működtetése? Ha ma megkérdezné egy fiatal pár, hogy érdemes-e belevágni, mit tanácsolna?
– Mindenképp azt mondom, hogy noha rengeteg munkával jár, bele kell vágni, el kell indulni valahol. Tapasztalatcserére pedig nem Svájcba kell menni, hanem a szomszéd megyébe, meg kell nézni, ott mit csinálnak, és nyomban jó pár ötletet elhozhatunk, mi is megvalósíthatunk. A Hargita megyeiek sokkal ügyesebben, jobbak ezen a területen, és sok minden másban is, például a helyi termékek promoválásában. Ott van Zetelaka, Zeteváralja, Ivó: egyik panzió a másikat éri, és mindeniknek megy, nem is rosszul!
– Lehet-e profitálni abból, hogy egyfajta törekvés, mondhatni divat lett a „helyi”?
– Igen, azt látom, az emberek egyre jobban figyelnek arra például, hogy mit esznek, felértékelődött a helyi áruk szerepe, nálunk is ezeket akarják megismerni.
– Meg lehet találni azokat az embereket, akik ezt minőségi szinten képesek nyújtani? Megsütni egy házikenyeret, egy esztenán ellátni egy csoportot…
– Igen, mi viszonylag jól ki tudtuk alakítani ezt. Egy panziónak nagyon nagynak kell lennie ahhoz, hogy mindezt önmaga állítsa elő, a másik lehetőség, és mi ezt választottuk, a helyi emberek bevonása. A házi kenyeret megrendeljük, ugyanígy a sajtot és minden mást is a falusiaktól. Értéknek számít az, hogy nálunk még vannak autentikus látnivalók: én csak Esztelneken el tudom a turistákat vinni több olyan mesteremberhez, akik élőben bemutathatják a szakmájukat. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy mifelénk, Háromszéken is van fejlődés, csak lassúbb a tempó. Jövőbeli terveink közé tartozik, hogy a panzió melletti csűrt, ahol most a lovaink vannak, átalakítsuk rendezvénycsűrré, különböző programok befogadására alkalmassá tegyük. <<