Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

És akkor kezdünk…

Ha szeptember elseje, akkor megérkezett az új tanév. Egyelőre csak a pedagógusokat hívják zászló alá, az oktatás haszonélvezőit és „elszenvedőit” két héttel később. Ám ez a két hét sok minden hozhat még.

Ha túl derűlátóak vagyunk, azt mondjuk, hogy szeptember közepére minden helyreáll, nyugodtan és bátran mehetnek a diákok az iskolába, hódolhatnak felszabadultan kedvenc foglalatosságuknak, a tanulásnak. Nyilván, a jelenlegi helyzetet figyelembe véve, ez a lépés tűnik a legvalószínűtlenebbnek. Persze, tehetjük mindjárt hozzá, okos kormányunk változatokat kínál fel, s mindenki, azaz minden tanintézet esetleg maga döntheti el, a sok közül melyiket választja.

A feldarabolt osztályok esetében megnövekedik a pedagógus iskolai időtöltése, bizonyos tantárgyaknál egy helyett két órát kell tartani, ugyanis a csoportok váltják egymást. Egyik jár délelőtt, a másik délután. A pedagógus délelőtt és délután. Egy másik változat szerint csak világhálós tanítás lesz. Ide már komolyabb anyagi befektetés szükségeltetik. És ebből adódnak a bajok. Igaz, az ígéretek már régóta ott porosodnak a fiókban, a tanfelügyelőségeken, az iskolákban, tudomást szereztek erről a szülők és gyerekek, de még nincsenek kézben a laptopok, az okostelefonok, s amiket még ígértek.

Visszarévedve a múltba, eszünkbe jut, milyen nagyszerűen sikerült annak idején az iskolák számítógépekkel történő felruházása. (Ki ne emlékeznék a Microsoft-ügyre?) Eddig legmegbízhatóbbnak a sepsiszentgyörgyi önkormányzat ajánlata tűnik, amely elég nagy számban bocsát az érdekelt pedagógusok rendelkezésére hordozható számítógépet. Egyelőre úgy néz ki, azok a pedagógusok járnak jól, akik éppen ettől a tanévtől nyugállományba vonulnak. Nem csupán a szervezetlenség, hanem a tudatlanság is okozója ennek az „örömnek”. Ám mindezek dacára megérkezett az új tanév, elsőkként a pedagógusok lépnek be a tanintézet kapuján, s hiszem, ugyanolyan felemelő gondolatokkal vágnak neki az elkövetkező időszaknak, mint mindenkor, amikor ehhez a mérföldkőhöz érkeztek. Mert minden tanévkezdet fontos mérföldkő mind a tanulók, mind a pedagógusok, mind a szülők számára! 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás