Ha emberek között nő fel egy farkas, akkor sem lesz teljesen szelíd

Bár az ember nevelte farkasokat a kutyákhoz hasonlóan sok mindenre meg lehet tanítani, irányításuk, féken tartásuk, azaz kezelhetőségük szempontjából soha nem lesznek a kutyákhoz hasonlatosak – derült ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) etológusainak legújabb vizsgálatából.

Az intenzív szocializáció ellenére kevésbé lehet például rávenni őket arra, hogy az eldobott tárgyat visszahozzák és odaadják, gyakrabban mutatnak agressziót, mint a hasonló körülmények között nevelt kutyák – olvasható a kutatás eredményeiről az ELTE honlapján közölt beszámolóban.

Az ELTE Természettudományi Karának etológusai szerint ennek egyik oka, hogy a kutyák a háziasítás folyamán alapvetően kezelhetőbbé váltak, így lettek alkalmasak az emberrel való együttélésre. Feltételezésük alátámasztására kísérletet végeztek, amelyben 16 farkas- és 11 kutyakölyköt neveltek azonos módon, kézből pár napos kortól és rendszeresen tesztelték őket 3 és 24 hetes koruk között.

A kézből nevelt állatok egészen kicsi korukban gondozójukhoz kerültek, már azelőtt, hogy kinyílt volna a szemük. Intenzív emberi környezethez történő szocializációjukalatt a gondozók a kis állatokat erszényben, kosárban mindenhová magukkal vitték napi tevékenységeik során, így napi 22-24 órát töltöttek együtt. Ennek köszönhetően az állatok már nagyon fiatal koruktól naponta találkoztak új vizuális, hang- és szagingerekkel, emberekkel, állatokkal és idegen tárgyakkal.

A kölykök hetente 2-3 alkalommal egymással is találkoztak, ismerkedtek. A gondozók mind a kutyák, mind a farkasok esetében igyekeztek elkerülni minden olyan helyzetet, ahol az állatot kényszeríteni, „dominálni” kell, ahhoz hasonlóan, ahogy a természetben a farkasanyák és a falka többi tagja bánik a fiatal kölykökkel.

A kutatók megfigyelték, hogy ugyan szájkosár feladásakor, behíváskor és ültetéskor a kutyák és farkasok nagy vonalakban hasonlóan viselkedtek, az apport feladatban (azaz, amikor egy eldobott játékot kell visszavinniük az állatoknak) a kiskutyák jóval többször vitték vissza a kísérletvezetőnek a labdát, mint a farkasok.

A farkasok jellemzően üldözőbe vették, megfogták, de inkább elszaladtak és minden negyedik farkas agresszíven viselkedett, ha el akarták tőle venni a labdát. Szőrápolás közben a farkasok 12 hetesen többször próbáltak harapni, mint a kutyák, de később már nem volt ebben különbség.

„Az intenzív szocializációval elértük, hogy sok feladatban irányíthatók lettek a farkasok. De a kutyákhoz képest kevésbé voltak kezelhetőek, főként, ha megszereztek valamit vagy nem tetszett nekik, hogy hozzájuk nyúltak. Az anya által nevelt és az emberek által nevelt kiskutyák viselkedése viszont nem különbözött a tesztekben. Az eredményekből arra következtettünk, hogy a háziasítás során fontos szempont volt a kezelhetőség” – foglalja össze a cikkben Kubinyi Enikő, az ELTE vezető kutatója.

„Fontos megjegyeznünk, hogy noha a farkasok megtaníthatók bizonyos feladatok végrehajtására (például leülni), illetve bizonyos szintig irányíthatóak, társállatként való tartásuk – jórészt éppen kezelhetetlenségük miatt – veszélyes, erre nem alkalmasak. Fogságban tartott farkasoknál viszont a szocializáció és a tréning jelentősen javíthatja az állatok életminőségét” – teszi hozzá Ujfalussy Dorottya biológus.

Az ELTE etológusainak eredményei a napokban jelentek meg a Scientific Reports című tudományos szaklapban.

(MTI)