Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Grafikus, fametsző, pedagógus

Grafikus, fametsző, pedagógus Kultúra

Bálint Benedeket a Művészeti Lexikon (Budapest, 1965) és a Magyar Nagylexikon (Budapest, 1995) elsősorban mint grafikust és fametszőt tartja számon. Munkásságának ez a szakasza az Osztrák–Magyar Monarchia virágkorára tehető, és a millenniumi Budapesten bontakozott ki, de pedagógusként is maradandót alkotott, viszont ezt a munkáját – melyet párhuzamosan folytatott népi iparművészeti tevékenységével – immár periférián, Erdély legkeletibb városában, a szülőfalujához közeli Kézdivásárhelyen, valamint Békésben fejtette ki.

Hirdetés
Hirdetés

A Bálint család régi szentkatolnai família, amit a Bálintok helynév mai megléte is igazolni látszik. Benedek szüleinek, Bálint Endrének és Illyés Ágnesnek második fiúgyermeke. Testvérbátyja Szentkatolnai Bálint Gábor (1844–1913), a magyar orientalisztika kiemelkedő alakja, nyelvzseni volt.

Bálint Benedek művészeti tanulmányokat Pesten a Mintarajziskolában (a későbbi Képzőművészeti Főiskolán) folytatott 1876–80 között (egy év megszakítással), mestere Morelli Gusztáv (1848–1909) volt – s később neki lett megbecsült munkatársa –, akinek műhelyében készült például az 1887-ben indított, Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben című 21 kötetes munka illusztrálása, fametszetdúcra áttett illusztrációi. Bálint egy ideig Párizsban és Londonban folytatott művészeti tanulmányokat, illetve munkálkodott, aztán 1885-ben visszatért Budapestre, ahol a már említett monumentális mű illusztrálása mellett a Vasárnapi Újság, a Művészi Ipar, A Pallas Nagy Lexikona számára is dolgozott.

Grafikusi, fametszői pályaszakaszát 1902-ig számíthatjuk, amikor is mint rajztanárt nevezte ki az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter Kézdivásárhelyre, az állami polgári iskolába. A korabeli helyi hírlapokból (Székelyföld, Székely Újság) értesülhetünk, hogy Bálint az 1902–1903-as tanévvel kezdte meg kézdivásárhelyi rajztanári tevékenységét, és 1912 nyarán fejezte be, majd innen az orosházi állami polgári fiúiskolához került, ahol egy évet tanított, hogy aztán 1913-tól haláláig Békéscsabán folytasson gyümölcsöző tanári és iparművészeti tevékenységet.

Bálint mind Kézdivásárhelyen, mind Békésben vállalt tanári tevékenységével párhuzamosan nagy jelentőségű és visszhangos népi iparművészeti munkásságot tudott felmutatni feleségével és alkotótársával, Nagy Karolinával egyetemben. A székely népművészet formavilágából ihletődött mintarajzait (női ruhadarabok, függönyök stb.) felesége hímezte, tette át maradandó anyagba, a fából készített használati és dísztárgyakat pedig maga tervezte és maga faragta, amelyeket aztán tordai (1906), budapesti (1909), kolozsvári (1909), gyergyószentmiklósi (1910), brassói (1911), orosházi (1913) kiállításokon mutattak be.

Bálintot 1920. szeptember 20-án érte a halál Békéscsabán. A Bálint-hagyaték kis része a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban található, a fennmaradt mintarajzok százait pedig a család egyik leszármazottja, a Békéscsabán élő Mészáros Jánosné tanárnő – a Bálint-házaspár fogadott leányának, a Kézdivásárhelyről származó Kaimel Elvirának a menye – őrzi kegyelettel. Neki köszönhető, hogy e mintarajzok nagy része fénymásolatban számunkra is hozzáférhetővé vált, és jelenleg Szőcsné Gazda Enikő megőrzésében található. Az ő szerkesztésében megjelent Erdélyi csipkék című kiállítási katalógusban (Sepsiszentgyörgy, 2013) a néprajzos illetékességével mutatta be Bálintnak a tüllhímzés terén kifejtett munkásságát, néhány tervét is közreadva.

Bálint művészetének értékelése Murádin Jenő művészettörténésznek köszönhető, aki Erdélyi magyar metszetművészet a 20. században című monografikus munkájában (Nagyvárad, 2004) méltó módon tárgyalja az életmű fametszői és grafikusi fejezetét, s ugyancsak ő volt, aki 1996-ban eleget tett meghívásunknak, és a Szentkatolnán szervezett tudományos tanácskozáson – Bakk Pál tanító úr helytörténeti előadása mellett – méltatta Bálint életművét. Ez az ünnepi esemény bátorított fel akkor, hogy szerkesztőként és kiadóként egy Bálint-kötetet állítsak össze és jelentessek meg (Szentkatolnai Bálint Benedek, Kézdivásárhely, Ambrózia Kiadó, 1998), így mintegy kiteljesedett a szülőfaluban szervezett emléktábla-állítás és tanácskozás.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás